Archív cikkek

Újra látogatható a Colosseum Rómában

Published

on

Csak korlátozott számban és időkeretben léphetnek be turisták, a bejáratnál okoshőmérők nézik őket, és észreveszik, ha valakin nincs maszk.

Hétfőtől újra látogatható a római Colosseum, írja az MTI. „84 napos zárva tartás után ismét nyitva a Colosseum, a mai nyitás az új kezdet és a remény egyik jele Olaszország számára” – mondta el újságíróknak Alfonsina Russo, a Colosseumon kívül a Forum Romanumot, a Palatinus-dombot és Néró császár aranypalotáját magában foglaló régészeti park igazgatója az ünnepélyes nyitáskor.

A parkba csak előzetesen, online megváltott jegyekkel lehet belépni, egyszerre 14 embert engednek be, majd 15 percenként egy újabb csoportot, kizárólag kísérettel.

A bejáratnál „okoshőmérőket” szereltek fel, melyek nemcsak a testhőmérsékletet mérik, hanem azt is felismerik, hord-e szájmaszkot a látogató és van-e nála fertőtlenítő gél. A lifteket folyamatosan takarítják.

Változott a nyitva tartási idő is, 10.30-tól 19.15-ig fogadják a látogatókat, „hogy elkerüljék a közlekedésben a csúcsforgalom óráit” – tette hozzá Russo.

A kísérleti szakasz a hónap végéig tart, amikor újra megtárgyalják, lehet-e bővíteni a nyitva tartási időt. Esti látogatások és zenés események lehetőségét is vizsgálják. Néró aranypalotája egyelőre zárva marad.

A régészeti park naponta legfeljebb 1600 turistát tud fogadni, a járvány előtti napi mintegy 20 ezerhez képest. Russo idén jelentős visszaeséssel számol. A Colosseum látogatóinak 70 százaléka minden évben külföldi, tavaly 7,5 millióan voltak. Kedden – szigorú biztonsági intézkedések mellett – ismét kinyit a Raffaello 1520-1483 című kiállítás a római Quirinale Istállók elnevezésű múzeumban, augusztus 30-ig lesz látogatható. Szerdától újra nyitva a firenzei Uffizi Képtár, noha erősen korlátozzák az egyszerre beengedhetők számát: legfeljebb 450-en léphetnek be, ami a fele a március 8. előtti létszámnak.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version