Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Visszatértünk! Megjelent a nyomtatott Pesti Hírlap!

Létrehozva:

Hosszú kihagyás után vehetik olvasóink újra kézbe a Pesti Hírlapot! Ehhez méltón ajánljuk hétvégi lapszámunkat.

Visszatértünk!

Épp úgy, ahogy az élet is.

Nem hömpölyögve, áradva, gátakat átszakítva, miként illene a nyár beköszöntéhez – inkább lábujjhegyen óvatoskodva, behúzott nyakkal, körbe-körbe pillogva. Ahogy most lehet.

A várossal együtt mi is viszzahúzódtunk. A járványveszély kiszorította az utcákról a Pesti Hírlapot is. Virtuális térbe kényszerített bennünket is, mint a közoktatást. Online kaptunk osztályzatot olvasóinktól digitális teljesítményünkre. Talán nem is olyan rosszat.

A pontos és kiegyensúlyozott tájékoztatás mellett épp ennyire fontos volt – és most is az –, hogy védjük olvasóink és kollégáink egészségét, hozzájáruljunk a védekezés konok szilárdságához. Saját lelkiismeretünk és nem külső szabályozók, rendeletek miatt döntöttünk a nyomtatott kiadás felfüggesztése mellett – ahogy most a fokozatos visszatérésről is. A veszély elsöprő hamariságával szemben a nyitás lassú óvatosságra int.

Olvasóink a következő hetekben immár rendszeresen tarthatják majd kezükben a Pesti Hírlapot – de csak péntekenként. Bár nem pótolja a napi rendszerességet, talán vigaszt jelent, hogy a korábbinál bővebb tartalommal szolgálhatunk: 16 oldal teszi színesebbé a hétvégéket.

A hírek szerelmeseit természetesen mindig friss tartalommal várja a pestihirlap.hu. Akik pedig nem tudnak lemondani az újságolvasás klasszikus élvezetéről – bár sajnos festékillatot és papírzizegést nem tudunk mellékelni –, őket napi, digitális kiadásunk szolgálja ki.

Izgalmas kihívás számunkra hétvégi kiadást gyártani, viszont – és itt engedjenek meg egy nagyon személyes megjegyzést – a napilap az igazi szerelem. A lesajnált és ezerszer eltemetett napilap készítéséhez semmi sem fogható.

Reméljük, olvasóink is épp annyira várják, hogy kezükbe foghassák a Pesti Hírlapot, mint mi, hogy átadhassuk.

A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások óta megjelent első, 2020. május 29-i lapszámunkból ajánljuk:

  • A szülőkön és a tanárokon múlik, megy-e iskolába a gyerek – Megszólal a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, és beszélnek az érintettek
  • Interjú Filip Mónikával, Szlovákia oktatásügyi államtitkárával – Védekezés szlovák módra, a Beneš-dekrétumok és a sajtószabadság
  • Védekezés vs. flúgos futam – Orbán Balázs publicisztikája
  • Válságkezelés haveri alapon – Martin József Péter publicisztikája
  • Csigavér – Lackfi János tárcanovellája
  • Nem statisztika, emberi sorsok – koronavíruson átesett magyarok mesélnek fertőzésük történetéről
  • Irány a Balaton? – Csendes tópart várja idén a látogatókat
  • Nagy szabadulások – Két és fél hónap bezártság után tíz filmet ajánlunk, mind a kiszabadulásról szól

A nyomtatott Pesti Hírlapot keressék a budapesti kávézókban, üzletekben!

Legnépszerűbb cikkeink