Archív cikkek

Péntektől Budapesten is nagyjából visszaáll az élet megszokott rendje

Published

on

Persze sok óvintézkedés megmarad. Ismét lehet szabad sportrendezvényre, hotelekbe, étterembe járni. Nyitnak a játszóterek, cirkuszok, színházak, kiállítások, uszodák is. Szabad téri nagy koncert vagy táncos mulatság viszont továbbra is tilos. A védelmi feltételek biztosítása az eseményeknél a szervezők feladata. Ez volt az Operatív Törzs tájékoztatóján.

Péntektől be szabad menni a fővárosi éttermek belső tereibe, fogadhatnak vendégeket a budapesti szálláshelyek, és a sportrendezvények, valamint a nemzeti parkok szabadtéri bemutató létesítményei is látogathatók – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes elmondta, megjelent a Magyar Közlönyben a fővárosi védelmi intézkedések következő üteméről szóló kormányrendelet; ennek értelmében a vendéglátóhelyek belső részében a tartózkodás, a megrendelt étel fogyasztása megengedett, de a dolgozóknak a vendégek által látogatott területeken maszkot kell viselniük, és be kell tartani a védőtávolságot. Emellett fogadhatnak vendéget a fővárosi szálláshelyek, kinyithatnak a szabadtéri játszóterek is.

Egy másik kormányrendelet lehetővé teszi szabadtéri rendezvények – többi között sportrendezvények, kulturális rendezvények, színházi előadások, kiállítások, cirkuszi előadások – megtartását.

Szabadtéri rendezvénynek kell tekinteni azokat is, ahol az időjárásra tekintettel a szervezők sátorral védekeznek, illetve azt is, ahol az építmény fallal határolt, de részben vagy egészében fedetlen. Utóbbira példaként említette a stadionokat, uszodákat, szabadtéri színpadokat és mozikat.

Arra a kérdésre, hogy a szabadtéri színházak, mozik, stadionok esetében a szervezőknek vizsgálniuk kell-e nézők esetleges fertőzöttségét, Kiss azt mondta: ilyen kötelezettségük nincs a szervezőknek, ugyanakkor a védelmi intézkedések feltételeinek megteremtése és a szabályainak betartatása az ő felelősségük. Ha valaki megszegi a szabályokat, a rendezvényről eltávolítható – tette hozzá. Az alezredes azt kérte az ilyen szabadtéri rendezvényekre látogatóktól, hogy csak egészségesen vegyenek részt ezeken az eseményeken.

A kormányrendelet értelmében a nemzeti parkok szabadtéri létesítményei is látogathatók, de mindenki köteles betartani a védőtávolságot. Nem zárt helyen tartott zenés, táncos rendezvényen is tilos azonban továbbra is részt venni – mondta az alezredes. A kulturális és sportrendezvényekre vonatkozó részletes védelmi szabályokat a kormányhatározat tartalmazza.

A határforgalomról szólva elmondta: a teherforgalomban belépőoldalon Tompánál 3, Röszkénél 4, Csengersimánál, Rajkánál és Csanádpalotánál 2-2 órás, míg Ártándnál 1 órás várakozásra kell számítani, a kilépőoldalon Csanádpalotánál 2 órásra, Röszkénél pedig 1 órásra. A személyforgalomban belépőoldalon Nagylaknál és Csengersimánál 2-2 órás, míg kilépőoldalon Nagylaknál 1 órás a várakozás.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version