Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Megszólalt Antall György arról, mint mondott apja Orbánnak a halálos ágyán

Létrehozva:

Hosszú interjút közölt a Válasz Online Antall József idősebb fiával, Györggyel, amelyben arról is beszél, valóban kinevezte-e „politikai örökösének” a rendszerváltó miniszterelnök Orbán Viktort.

„Nekünk sok illúziónk volt: a magunkfajta történész-szerű embereknek, akik a 19. századból tanulták a politikát, az nagy romantikus olajfestmények sorozatának tűnt. Holott a politika jobban hasonlít egy vágóhídra, a vérrel, a szagokkal és a látvánnyal együtt” – emlékezik vissza a rendszerváltás időszakára, a 30 évvel ezelőtt miniszterelnöki esküt tett Antall Józsefre idősebb fia, aki úgy gondol vissza apjára, hogy „voltaképpen az volt az ambíciója, hogy a saját felmenőin – illetve a szellemi felmenőin, a 19. századi magyar politika nagyjain – keresztül összekösse az 1947-48 körül elszakadt folytonosságot.”

A lap arról is kérdezi Antall Györgyöt, hogy igaz-e a legenda, mely szerint utolsó telefonbeszélgetésükön Antall József Orbán Viktort tette meg politikai örökösének. A beszélgetés fültanúja szerint a volt miniszterelnök két üzenetet adott át a jelenlegi miniszterelnöknek, hogy „ne felejtsd el, miért harcoltunk”, illetve Orbán Viktor lelkére kötötte, hogy vigyázzon – az akkor Antall ellenzékének számító – pártjára.

Legnépszerűbb cikkeink