Archív cikkek

Kitüntették a családorvost, aki izolálta a koronavírus-beteg irániakat

Published

on

Az új típusú koronavírus fertőzés felismerésében nyújtott hatékony munkájáért Pro Universitate érdemrendben részesült dr. Palkó Judit – olvasható a Semmelweis Egyetem honlapján.

A Pro Universitate érdemrendet olyan személynek ítélik oda, aki munkássága során segítette az egyetem célkitűzéseinek megvalósulását, illetve hozzájárult az egyetem fejlődéséhez és gyarapodásához.

Dr. Palkó Judit felkészültségének és lelkiismeretességének köszönhetően gyorsan sikerült igazolni a kialakult betegséget,

így hatékonyan sikerült izolálni, majd felszámolni a szoros kapcsolatot ápoló zárt iráni közösségben lévő vírust – hangsúlyozta dr. Merkely Béla rektor a kitüntetés átadásakor.

A díjazott már a kitörése óta figyelemmel kísérte a Kínából indult koronavírus-járványt, hiszen az egyetem kínai hallgatóival ő is kapcsolatban volt. Éppen ezért tartotta fontosnak, hogy kövesse az Egészségügyi Világszervezet és az Európai Járványügyi Központ ajánlásait, és rendszeresen referáljon a járványügyi védekezésben szerepet vállaló szakembereknek. A doktornő a háziorvosi rendelőben találkozott először azzal az iráni hallgatóval, akit koronavírus gyanúja miatt irányított tovább szűrésre.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version