Archív cikkek

A 100 ezer fős kínai kacsa-elitalakulat sem tudott elbánni a pakisztáni sáskajárással

Published

on

Sivatagi sáska / Forrás: Pixabay

Továbbra is sáskajárás fenyegeti Pakisztán élelmiszerellátását a koronavírus-járvány közepette – közölték az iszlámábádi hatóságok szerdán.

A tájékoztatás szerint Pakisztánnak a sivatagi sáskák inváziójával kell megbirkóznia, az ország legalább 61 körzetében támadnak a sáskák – írja az MTI.

„Az idei sáskainvázió komoly fenyegetés az országos élelmiszerbiztonságra”

– hangsúlyozta Niszár Hashali, a déli Szind tartomány regionális mezőgazdasági termelői kamarájának egyik tagja.

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének egyik jelentése szerint a rovar Pakisztán területének 38 százalékán szaporodik, és figyelmeztetett, hogy a sivatagi sáska inváziója az egész országra veszélyt jelent, ha nem sikerül kordában tartani. A pakisztáni hatóságok februárban országos vészhelyzetet hirdettek „a több mint két évtizede nem tapasztalt erősségű sáskajárás” megfékezésére.

Még szintén februárban

százezer példányból álló kacsahadsereg érkezett a sáskajárás enyhítésére Kínából,

ugyanis a kacsák kevésbé terhelik meg a környezetet, mint a vegyszerek, de úgy tűnik, a különleges madárkommandó sem tudott mit kezdeni a helyzettel.

A mezőgazdasági termelés adja Pakisztán GDP-jének 18,5 százalékát, az ágazat emellett a munkaerő 38,5 százalékát foglalkoztatja.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version