Archív cikkek

Tanúból gyanúsított lett Berki Krisztián

Published

on

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv / Bársony Bence

Fordult a kocka a celeb, volt főpolgármester-jelölt  2018-as koccanásos baleset ügyében. Úgy látja, leendő miniszterelnökként szoknia kell az igazságtalanságot. 

„Korábban tanú voltam, most pedig hirtelen gyanúsított lett belőlem” – mondta a Blikknek Berki Krisztián. A korábbi főpolgármester jelölt két évvel ezelőtt Párkányról tartott hazafelé, amikor megelőzött egy BKV-járatot, az azonban hátulról nekiment. Berki 70 milliós autójának fara megsérült, szerinte 15 milliós kár keletkezett rajta. A balesetet a rendőrség vizsgálta, és egyértelműen megállapították a buszsofőr hibáját.

Ezzel szemben most újra behívták a rendőrségre – most gyanúsítottként.

“A gyanú szerint védencem a közúti közlekedés szabályait megszegve veszélyeztette mások testi épségét. Ennek a bűncselekménynek a büntetési tétele 1-től 3 évig tartó szabadságvesztés lehet. Csakhogy a BKK videófelvételét visszanézve azt láttuk, hogy a busz fékezés nélkül simán nekiment a védencemnek” – mondta az újságnak Berki Krisztián ügyvédje. Hozzátette, hogy a videofelvételen látszik, hogy a busz megállhatott vagy kikerülhette volna Berki autóját, ezért panasszal éltek a gyanúsítás ellen.

“Megnéztem a BKK buszának videofelvételét, s egyértelműen látszik, hogy se közúti balesetet nem okoztam, se bűncselekményt nem követtem el, a balesetről a sofőr tehet” – jelentette ki Berki. Hozzátette, hogy

az ország leendő miniszterelnökeként el kell fogadnia az igazságtalanságot.

A lap szerint a kijelentés arra utal, hogy Berki már készül a 2022-es választásokra.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version