Archív cikkek

Visszautasítja Kásler Miklós szavait a Magyar Orvosi Kamara

Published

on

Az Emmi-miniszter korábban az orvosokra hárította a kórházak kiürítésének felelősségét, a MOK közleményben tiltakozik.

Amelynek szövegét most közöljük: „A koronavírus az egész világon prioritássá tette az egészségügyet. Megmutatta, hogy nem csak az emberi test, a gazdaság is sebezhető erős egészségügy nélkül. A Magyar Orvosi Kamara elnöksége várja, hogy a döntéshozók,

miniszterek, akik az egész nemzet szolgálatára kaptak felhatalmazást, mindenkor hitelesen vállalják fel döntéseik következményeit.

A nemzet érdeke, hogy egy tiszta, korrupció nélküli, a hibákat transzparensen feltáró és azokból folyamatosan tanuló, a betegeket középpontba helyező egészségügyünk legyen. Ebben a Magyar Orvosi Kamara továbbiakban is szakmai partnerséget biztosít, ahogyan tette a járvány időszaka alatt is.

Kásler Miklós miniszter mai nyilatkozatát, melyben

az orvosokra hárítja az ágyak felszabadításáról hozott utasításának szakmai-etikai következményeit, hippokratészi esküjük megszegésével is vádolva őket, a teljes orvostársadalom nevében visszautasítjuk.”

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version