Archív cikkek

Elhunyt a Ghymes együttes billentyűse

Published

on

Fotó: Facebook

Kún Csaba 57 éves volt, és súlyos beteg.

57 éves korában betegség miatt elhunyt Kún Csaba, a Ghymes együttes billentyűse, írja a Magyar Nemzet. Kún Csaba 1963. áprilisi 2-án Dunaszerdahelyen született és már alapiskolás korában elkezdett zongorát tanulni a helyi művészeti iskolában. Tanulmányait a dunaszerdahelyi elektrotechnikai szakközépiskolában folytatta, ez idő alatt három évig a Fortuna együttesben billentyűzött.

1982-től 18 évig szórakoztató zenét játszott a Felvidéken, Magyarországon és Ausztriában. A Ghymes együttessel 1994-től kezdett el dolgozni. Néhány évig a nagyobb koncerteken működött közre, 2000-től viszont már állandó fellépőként szerepelt a zenekarban. Mellette Szarka Gyula
szólókoncertjein is rendszeresen fellépett.

„Több mint 25 évig játszott velünk. A legjobbak közül való volt. Soha nem felejtjük őt el. Gyászolunk”, írta ki a Facebookra az együttes.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version