Archív cikkek

Újabb rémhírterjesztőt fogtak, vádat is emeltek ellene

Published

on

A férfi álhíreket közölt a hírportálra emlékeztető weboldalán, hogy növelje a kattintásszámot, ami neki bevételt eredményezett. Felfüggesztett börtönt kaphat.

Vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség egy férfi ellen, aki álhíreket közölt a koronavírus-járvány magyarországi megjelenéséről januárban – közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel. Ibolya Tibor közleménye szerint a 30 éves férfi saját – megtévesztően egy kereskedelmi televízió híradójának weboldalára hasonlító – honlapján valótlan tényeket közölt valós újságcikként feltüntetve.

A vádlott arról írt, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ bejelentette, Magyarországon megjelent a vírus, többen meg is haltak, és a külügy tájékoztatása szerint az összes Kínába tartó repülőgépjáratot törölték. A férfi a szövegbe megtévesztő képeket ágyazott, és a cikkeket megjelentette a közösségi médiában is, ahol azokat több ezren megosztották. A közzétett cikkek és az azokban található, pánikkeltésre alkalmas álhírek a magyar lakosság nagyobb csoportjához jutottak el, az emberekből zavart és nyugtalanságot váltottak ki – írta a fővárosi főügyész.

A férfi célja az volt, hogy a honlapon elhelyezett hirdetések után bevételt szerezzen, amelynek összege a kattintások számától függött, írta a Fővárosi Főügyész. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a férfit azonosította és gyanúsítottként hallgatta ki. A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfi ellen köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett közveszéllyel fenyegetés miatt vádat emelt, és indítványozta, hogy a bíróság a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottra tárgyalás nélkül, büntetővégzésben szabjon ki felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version