Archív cikkek
Varga-Damm nem adja vissza mandátumát a Jobbiknak
A párt szerint félretájékoztatta a frakciót, miatta szavazták meg a vitatott megfigyelési törvényt, a képviselőnő szerint ez nem így volt.
A pártvezetés felszólítása ellenére nem adja vissza országgyűlési képviselői mandátumát a jobbikos Varga-Damm Andrea; az ellenzéki politikus ezt csütörtökön jelentette be a Facebookon, írja az MTI. Azt írja: az elmúlt 24 órában megismerte a párt tagságának és támogatóinak álláspontját a kérdésben, és mintegy 1200 üzenet, levél, telefonhívás alapján, „vagyis az aktív tagság jelentős része kérésének eleget téve” döntött úgy, hogy „nem hagyja cserben” sem a Jobbik közösségét, sem az őt támogató polgárokat.
Szerda este jelentette be a pártvezetés, hogy 24 órát ad a képviselőnek a lemondásra, jelezve, ha a felszólításnak ez idő alatt nem tesz eleget, kezdeményezik kizárását a frakcióból.
A párt azért döntött így, mert a téma felelőse, a honvédelmi és rendvédelmi bizottság alelnöke, Varga-Damm Andrea javaslata alapján szavazták meg „az állami megfigyelőrendszerről szóló salátatörvényt”, holott megfelelő tájékoztatás és előkészítés esetén a párt sohasem adta volna a nevét egy ilyen javaslat elfogadásához.
Ezzel kapcsolatban Varga-Damm Andrea úgy fogalmaz bejegyzésében: valóban ő volt a kérdéses előterjesztés témafelelőse a Jobbikban, ő ebben a minőségében és szakpolitikusként tett ajánlást a kérdésben, s ezért vállalja a felelősséget. A frakcióvezetésnek volt bőven ideje arra, hogy ezt a törvényjavaslatot áttanulmányozza mind a kiosztás előtt, mind azt követően. Mindezek tudatában a frakcióvezetés meghozta a politikai döntést is, mely az én szakmai ajánlásommal egybehangzó volt – jegyzi meg.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!