Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

A DK és a Jobbik adhatja a legtöbb jelöltet

Létrehozva:

Az első fordulóban a Demokratikus Koalíció által jelölt Dobrev Klára nyerte meg az előválasztás miniszterelnök-jelölti versenyét. Második lett Karácsony Gergely, a harmadik helyen Márki-Zay Péter végzett. 

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd úgy döntött, közösen indul a 2022-es országgyűlési választáson, a közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltet és egyéni képviselőjelölteket előválasztáson választják meg. Az előválasztás első fordulóját szeptember 18. és 28. között rendezték meg.

Második fordulót akkor tartanak, ha a miniszterelnök-jelöltek közül senki sem szerzi meg a szavazatok legalább 50 százalékát. Ebben viszont már csak az első három helyen végzett – a szavazatok minimum 15 százalékát megszerzett – jelölt vesz részt. Az előválasztás első fordulójában 633 811-en adták le szavazatukat személyesen vagy online.

Az előválasztás szervezőinek közleménye alapján a miniszterelnök-jelöltek közül Dobrev Klárára szavaztak a legtöbben. A DK jelöltje 214 319 szavazattal 34,76 százalékot szerzett. A második helyen Karácsony Gergely, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP jelöltje végzett 168 396 szavazattal (27,31 százalék). A harmadik lett 123 453 szavazattal (20,02 százalék) Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje.

Nem jutott be a miniszterelnök-jelölti második fordulóba a Jobbik és a Momentum jelöltje. Jakab Péter, a Jobbik elnöke a negyedik lett 86 909 szavazattal (14,10 százalék). Fekete-Győr András, a Momentum elnöke 20 944 szavazattal (3,40 százalék) az utolsó helyen végzett.

A 18 budapesti választókerületből ötben a Momentum, négyben-négyben a DK és az MSZP, háromban a Párbeszéd, egyben a Jobbik és ugyancsak egyben az LMP jelöltje győzedelmeskedett.

A vidéki választókerületeket a DK és a Jobbik dominálja: mindkét párt 28-28 jelölttel veselkedhet neki a jövő évi választásoknak, az MSZP 14, a Momentum 10, a Párbeszéd és az LMP négy-négy győztes jelöltet tudhat a sorai között.

Az eredményeket összesítve elmondható, hogy a legtöbb egyéni jelöltet, 32-t a DK adja az egyesült ellenzéknek. A Jobbik 29 körzetben indíthat jelöltet jövőre, az MSZP 18-ban, a Momentum pedig 15-ben. A Párbeszédnek hét, az LMP-nek öt jelöltje maradt állva.

ph/168.hu

(Kiemelt kép: KARANCSI RUDOLF)

Legnépszerűbb cikkeink