Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Archív cikkek

Teniszbotrány: Nincs igazi ellenőre a szövetség gazdálkodásának, működésének

Dercsényi Dávid

Létrehozva:

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Csőd szélére került a Magyar Tenisz Szövetség, de az elmúlt évek alatt nem volt egy szervezet vagy hatóság sem, amely fel tudott volna lépni, meg tudta volna akadályozni, hogy idáig fajuljon a helyzet. Az adóhivatal nyomoz ugyan hűtlen kezelés és költségvetési csalás gyanúja miatt, de ez az eljárás is már másfél éve tart.

Idén február 25-én a Magyar Tenisz Szövetség elnöksége elhatárolódott a volt főtitkár minden olyan cselekedetétől, kötelezettségvállalásától, amelyet elnökségi jóváhagyás nélkül végzett. Nem fogadta el a korábbi főtitkárnak, Richter Attilának a szövetség pénzügyi helyzetéről tartott beszámolóját, továbbá elrendelte a szövetség pénzügyi átvilágítását is. Ennek eredménye lett az, hogy kiderült, olyan nagy a hiány, hogy a sportszövetséget a felszámolástól csak egy közel négymilliárd forintos állami segítségnyújtás mentheti meg. Erről írtunk nemrég azzal együtt, hogy a kialakult helyzet miatt az elnökség öt tagja május közepén lemondott.

Jelezték időben, problémák lehetnek

Annak, hogy a teniszszövetségnél nagy gondok vannak, bőven voltak előjelei. Richter Attila volt főtitkár ténykedését sokan nézték rossz szemmel. 2018 őszére pedig odáig fajult a helyzet, hogy az MTSZ gazdálkodásával kapcsolatban az egyik tagszervezet feljelentést is tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), valamint bejelentéssel élt az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportügyekkel foglalkozó államtitkárához, Szabó Tündéhez. Emellett a tagszervezet törvényességi felügyeleti eljárást is kezdeményezett a Fővárosi Főügyészségnél a szervezet működésének megvizsgálására.

A NAV megállapítása szerint az MTSZ gazdálkodásával kapcsolatban felmerül a hűtlen kezelés és a költségvetési csalás gyanúja is. Ugyanis a sportszervezet „2016 és 2017 között keretszerződéseket és egyedi megbízási szerződéseket kötött különböző gazdasági társaságokkal, felmerült viszont annak a gyanúja, hogy ezeket a tevékenységeket a gazdasági társaságok helyett a szövetség munkavállalói vagy ismeretlen cégek, személyek végezték el. A fentiek tekintetében, amennyiben a szövetség maga végezte volna el a munkákat, a nyereség is a szövetségnél képződött volna, így legalább az alvállalkozók nyereségét nem kellett volna kifizetnie.”

Továbbá problémásnak találta az adóhivatal azt is, hogy „a szövetség által 2016-2018 között rendezett tenisztornákon résztvevő játékosok pénzdíjaiból, személyi jövedelemadó-előlegként levont összegeket a szövetség nem vallotta be, és nem fizette meg a központi költségvetés részére”.

Az Emmi nem felügyeli a sportági szervezeteket

Ehhez az ügyhöz egyesítettek egy másik, hasonló bűncselekmények elkövetésének a gyanúját felvető, idén elrendelt eljárást. Annak oka többek között az, hogy „a feljelentés szerint a Magyar Tenisz Szövetség 2018. évi beszámolójában 707 millió forint hiány látható, amely összeg egy részének – 126 millió forint – felhasználását a támogatást nyújtó hatóság, az Emberi Erőforrások Minisztériuma is kifogásolja”. Megkerestük a NAV-ot, hogy megtudjuk, mi a helyzet ezekben az ügyekben, de csak annyit írtak vissza, hogy folyamatban lévő ügyről nem hozhatnak nyilvánosságra részleteket.

A hiánnyal kapcsolatban az Emmi a hozzá forduló tagszervezetnek tavaly májusban azt a tájékoztatást adta, hogy vizsgálják a szövetséggel megkötött szerződések által nyújtott állami támogatások, illetve a működési célra adott összegek felhasználását. Ám ezzel együtt a minisztérium részéről hangsúlyozták azt is, hogy az Emminek a szövetség jogszabályoknak és belső szabályzatoknak megfelelő működésének ellenőrzésére nincs hatásköre, abban a törvényességi felügyeletet ellátó Fővárosi Főügyészség léphet. A minisztériumnál érdeklődtünk a vizsgálat eredményéről, de nem kaptunk választ.

Az ügyészség nem ellenőrzi a gazdálkodást, az ÁSZ-nak nincs nyomozási jogköre

A Fővárosi Főügyészség pedig azt közölte lapunkkal, hogy 2015-2020. május 15. között – a szervezet „közérdekvédelmi szakterületére a szakszövetség működésével összefüggésben négy kérelem érkezett (a kérelmezők adatai adatvédelmi okokból nem adhatók ki)”. Hozzátették, hogy az ügyész törvényességi ellenőrzési jogkörében a közhasznú működésre, illetve a civil szervezetekre vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartása érdekében egy felhívást, és egy jelzést nyújtott be, azoknak a címzett szakszövetség eleget tett. Az ügyészség részéről megjegyezték, hogy a törvényességi ellenőrzési jogkör nem jelent folyamatos felügyeletet és nem terjed ki a gazdálkodásra.

A feljelentők nem nyugodtak bele, hogy lassan folyik a nyomozás, illetve, hogy több éven át nem lehetett elérni azt, hogy az MTSZ gazdálkodása és működése a jogszabályoknak megfelelő legyen, ezért megkeresték az Állami Számvevőszéket is. Nem sok eredménnyel. Az Országgyűlés legfőbb pénzügyi-gazdasági ellenőrző szerve ugyanis azt válaszolta, hogy a jelzéseket „beépíti kockázatelemzési rendszerébe, ellenőrzései tervezése során figyelembe veszi és hasznosítja”. Ugyanakkor még ha bűncselekmények gyanúja merül is fel, nyomozni nem tud.

(Cikkünk a május 19-i digitális lapunkban jelent meg először.)

Legnépszerűbb cikkeink