Archív cikkek

Kásler: A minisztérium sohasem kérte a kórházi ágyak kiürítését

Published

on

Kásler Miklós Emmi-miniszter szerint az orvosok saját szakmai és emberi felelőssége, hogy kit küldenek haza. Nem a minisztérium, hanem egy szakmai kollégium fogalmazott meg ajánlásokat, ez alapján az orvosoknak kellett dönteniük. Kásler a Demokratának adott interjút. 

Csúsztatás azt mondani, hogy ki kellett üríteni a kórházi ágyakat, ilyen utasítás soha nem hangzott el. A kezelés és az intenzív ellátás bővítésének a feltételeit kellett biztosítaniuk. Az, hogy kit küld haza és kit nem az orvos, kizárólag a saját szakmai és emberi felelőssége, akár van járvány, akár nincs,

mondta Kásler Miklós Emmi-miniszter a Demokratának adott interjúban.

Pedig korábban Szél Bernadett független képviselő kérte ki és meg is kapta a miniszteri utasítást, ami alapján a kórházaknak el kellett rendelni a kórházi ágyak egy részének kiürítését, és haza kellett küldeni betegeket. Ezt itt írtuk meg.

Nem a minisztérium döntött a betegek kezeléséről, hanem a szakmai kollégium, amelynek 62 tagozata van, mert ennyi orvosi szakmát tartunk nyilván, mondja Kásler. E grémiumok dolgozták ki azokat az ajánlásokat, amelyek alapján el tudta dönteni az orvostársadalom, melyik betegség kezelését lehet átmenetileg elhalasztani, és melyikét nem.

A miniszter szerint messze még a védőoltás kifejlesztése, a legrosszabbra kell felkészülni, ezzel magyarázta az ágyak kiürítését: „a kormány nem felemelt kézzel várta a járványt”.

Az orvostársadalom döntő többsége hősiesen helytáll, de vannak közöttünk olyanok, akik nem szimpatizálnak a kormánnyal, és ha módjuk van rá, annak hangot is adnak, akár anonim módon, az ellenzéki pártokon és a sajtón keresztül,

mondta a miniszter. Az ellenzék Kásler szerint mindent rajta kér számon, nem szakmai, hanem politikai alapon, mert minisztersége alatt komoly reformok kezdődtek az oktatásban és az egészségügyben. Kásler szerint az pedig hisztéria, hogy maszkok és lélegeztetőgépek hiányoznak az egészségügyben.

„Nem én vagyok az első, de nem is az utolsó, akit célkeresztbe állítanak. Igaz,

kedvükre való engem támadni, mert megvallottan keresztény és nemzeti elkötelezettségű vagyok. Olyan személyek gyilkosoznak le, akiket vagy akik családtagjait gyógyítottam az onkológián.

Ez szellemi alvilág, nem foglalkozom vele. Egész életemben fegyelmezett és tudatos ember voltam, a szeretteim és a nemzetem iránti felelősség mellett a hivatásom kötelez.

Nem hagyom, hogy provokáljanak, hogy kizökkentsenek a lelki nyugalmamból.

Őszinte meggyőződéssel mondhatom, hogy alvilági mesterkedésekkel nem lehet éket verni a kormány tagjai közé” – folytatta a miniszter.

Arról is beszélt, hogy a kirúgott kórházigazgatók esetében „neki mérlegelési lehetősége sem volt, ezek az emberek olyan komoly hibákat követtek el, hogy muszáj volt meneszteni őket”. Igaz, egy belső kórházi jelentés már azóta kimondta, Székesfehérváron nem Csernavölgyi István, hanem más követte el azt a mulasztást, amelyre hivatkozva április közepén statáriális gyorsasággal menesztette az Emmi a vezetőt. Épp az, akit utána kineveztek a helyére.

A miniszter azóta bejelentette, egészségügyi reformok következhetnek.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version