Archív cikkek

Szabadon mozoghat Budapesten az elfogott díler, aki drogot adott az élet-halál közt lebegő 17 éves fiúnak

Published

on

Forrás: Google Street View

A gyanúsítottat csütörtökön fogták el, az ügyészség fellebbezett a bíróság mai döntése ellen.

A szomorú és tragikus történet főbb eseményei:

Most azt írta az MTI, hogy nem tartóztatta le a bíróság az ablakon kiugró 17 éves fiú dílerét, és hogy az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen.

A nyomozó hatóság előterjesztése alapján a kerületi ügyészség tett korábban indítványt a csütörtökön elfogott gyanúsított letartóztatására, mivel megalapozottan feltehető, hogy a férfi – szabadlábon hagyása esetén – megszökne, jogellenesen befolyásolná a bizonyítást és hasonló bűncselekményt követne el. Erre válaszul a bíróság szombaton azt állapította meg, hogy a gyanú megalapozott, és fennáll a szökés-elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye, a bizonyítás megzavarása azonban nincs veszélyben.

A bíróság a gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el Budapest területére, nyomkövető eszköz viselésével.

Az ügyészség fellebbezett, mivel az ügy és a terhelt személyi körülményei alapján kizárólag a letartóztatást tartja az egyedül alkalmazható kényszerintézkedésnek.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version