Archív cikkek

Az EU vizsgál egy vészhelyzeti kormányrendeletet

Published

on

Jelenleg az Európai Adatvédelmi Testület (EAT) vizsgálja, hogy a magyar kormány rendelete, amely szerint a járvány miatti veszélyhelyzet feloldásáig nem ismerhetik meg saját adataik kezelését, megfelel-e az uniós jognak.

A Népszava azt írja: Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyekért felelős tagja egy brüsszeli videókonferencián a lap kérdésére közölte: a testülettel együtt elemzik a kormányrendeletet, és csak ezt követően fognak határozni a következő lépésekről.

– Egyelőre korai jósolni, lehet, hogy bizonyos változtatásokat fogunk kérni a magyar kormánytól, lehet, hogy kötelezettségszegési eljárást indítunk vagy egészen más döntést hozunk – mondta. Az EAT már kétszer meghallgatta a magyar adatvédelmi hatóságot a kormányrendelet hatályáról. A kedden lezajlott második eszmecserén a magyar hatóság arról számolt be, hogy figyelmeztette a kormányt: csak szükséges, arányos és időhatárhoz kötött korlátozásokat vezethet be, amelyekről tájékoztatnia kell minden érintettet.

A meghallgatások után az Európai Adatvédelmi Testület úgy döntött, hogy további tárgyalásokra van szükség, és egy szakértői munkacsoportra bízta annak feltárását, hogy a szigorítások összhangban állnak-e az EU általános adatvédelmi rendeletének az előírásaival. A testület titkársága lapunk megkeresésére közölte: iránymutatásokat fognak készíteni arról, hogyan kell biztosítani az uniós törvény következetes alkalmazását.

A május 5-ikén hozott magyar jogszabály meghatározatlan ideig – vagyis a veszélyhelyzet megszűnéséig – felfüggeszti az Európai Unió egyes adatvédelmi rendelkezéseit. Ennek következményeként az állampolgároknak nincs lehetőségük arra, hogy megtudják, hogyan kezelik az adataikat, sem arra, hogy tiltakozhassanak az adataik kezelése ellen. Akinek panasza van, csak a járvány után fordulhat bírósághoz. A kormányrendelet emellett 15 napról 45 napra növeli a közérdekű adatokra vonatkozó kérelmek határidejét.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version