Archív cikkek

Felhagy az edzőséggel a magyar válogatott korábbi kudarcos kapitánya

Published

on

A belga Georges Leekens nem vállal többé edzői munkát. Utolsó nagyobb állomása épp a magyar válogatott volt, egy döntetlen és három vereség a mérlege.

„Soha nem kerültem el a problémákat, néha magam is meglátogattam őket” – mondta a Het Laatste Nieuws című lapnak adott búcsúinterjúban a belga szakember, aki azt is hozzátette, soha nem a legegyszerűbb utat választotta. A cikk összegzése alapján a 70 éves trénernek hosszú pályafutása során legalább 26 munkahelye volt, 14 klubnál dolgozott és négy válogatottnál tevékenykedett szövetségi kapitányként, utolsóként éppen a magyarnál.

Leekens legnagyobb edzői sikereit a Club Brugge-nél érte el, amellyel 1990-ben bajnok, 1991-ben kupagyőztes lett, korábban pedig a Cercle Brugge csapatával szintén kupagyőztes volt. A magyar mellett szakvezetője volt az algériai, a belga és a tunéziai nemzeti együttesnek.

Magyarországon mindössze négy meccs jutott neki 2018-ban, azokon egy döntetlen mellett háromszor kikapott (köztük Kazahsztántól és Skóciától itthon) a válogatott – ezzel az egyik leggyengébb mérlegű szövetségi kapitányunk lett. Távoznia kellett, őt követte a jelenlegi szakvezető, az olasz Marco Rossi. Ezt követően még egy tunéziai és egy iráni klubnál vállalt munkát.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version