Archív cikkek

Késsel fenyegette a nővért egy koronagyanús beteg pár hete

Published

on

Képünk illusztráció / forrás: Shutterstock

Az eset a Szent László Kórházban történt még márciusban, de az Operatív Törzs annak idején nem számolt be róla.

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indított nyomozást a rendőrség egy férfi ellen, aki a fővárosi Szent László Kórház karanténosztályán egy késsel kezdett hadonászni.

A kórházi karanténba került beteg azon idegesítette fel magát az Index értesülése szerint, hogy nem engedték ki a szobából. Ezért többször az ablakon keresztül mászott ki az erkélyre, ami miatt rá is szóltak.

A férfi március 14-én a Szent László Kórházban egy késsel fenyegető mozdulatot tett egy egészségügyi ellátást végző nővér felé − mondta az Indexnek a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A portál úgy tudja, a férfi az elsők között került karanténba a Szent László Kórházban, még a járvány magyarországi megjelenésekor.

A lap arra is kitér: az esetről akkor nem tett említést sajtótájékoztatóján az Operatív Törzs, ellenben a karanténba került iráni diákok minden mozdulatáról beszámoltak, majd kutasító döntések is születtek velük kapcsolatban.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version