Archív cikkek

Összeportyáztunk egy rakat kérdéses minőségű gyorstesztet

Published

on

Szemfülesek voltunk, hamar szereztünk kínai gyorsteszteket, kicsit talán túl hamar is.

„Kiküldtem az összes portyázó emberemet”, mondta Orbán Viktor március 20-án arra, hogy a beinduló koronavírus-pánik hatására az egész világ védőeszközöket kezdett kajtatni. Március 27-én a kormány levélben mondott köszönetet Kínának azért a 30 ezer koronavírus-tesztért, amit küldött az ázsiai ország. Négy napra rá Kína azután változtatott az exportszabályokon, és azok alapján a teszteket gyártó Hybribio cég a mai napig nem exportálhat semmit, írja a Direkt36 cikke a 444-en. A szigorított exporteljárásnak megfelelő cégek egy listán vannak.

Kína azért szigorított az export szabályain, mert rengeteg panasz érkezett világszerte a termékeikre. Két másik cég tesztjeit is megszerezte Magyarország, ezek a cégek sincsenek rajta a listán. A tesztek rendelkeznek az európai megfelelősséget igazoló CE-minősítéssel, de kiderült róluk, nem alkalmasak a tesztelésre.

Azt nem lehet tudni, hogy az alkalmatlan tesztekből Magyarország mennyit vett mennyiért.

A gyorstesztek problémáiról az MTA kutatói részletesen írtak.

A nem egészségügyi felhasználásra felirattal ellátott, magyar kórházakba kiszállított kínai védőfelszerelésekről itt írtunk.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version