Archív cikkek

Greta Thunberg 100 ezer dollárt ad az UNICEF-nek, 200 ezer lesz belőle

Published

on

Fotó: European Parliament / Flickr

A Human Act-díjért járó, mintegy 32 millió forintnyi összeget teljes egészében az UNICEF-nek adja a fiatal klímaaktivista. Erre válaszul a díjazók megduplázták a pénzt.

Greta Thunberg saját Facebook-oldalán tette közzé, hogy nagy megtiszteltetésnek veszi a díjat, de nem tartja meg az ezzel járó pénzt. Helyette a szegény gyerekeknek adományozza a kapott 100 ezer dollárját, amit a Human Act még 100 ezer dollárral megtoldott, így összesen 200 ezer dollárt, azaz közel 65 millió forintot kap az UNICEF.

Greta szerint a koronavírus-járvány most is a legszegényebb embereket fenyegeti, azon belül is azokat a gyerekeket, akik csak az iskolákban kaptak megfelelő ellátást. Mint írja: az iskolai bezárások 1,5 milliárd gyermeket érintenek, millióknak pedig közvetlenül érinti a tanulási és élelmezési lehetőségeit.

Kiemelte azt is, hogy a mostani helyzet ezeknek a gyerekeknek az egészségügyi ellátását is veszélyezteti, ezért van nagy szükség a segítségre.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version