Archív cikkek

Nincs elbocsátás a Tungsramnál, a vezetők bérét csökkentik

Published

on

A cég egy sor munkahelyvédelmi intézkedést jelentett be.

A Tungsram munkahelyeket megvédő akciótervet jelentett be hétfőn a dolgozóknak, Magyarországon a szellemi dolgozóknál májusra, júniusra és júliusra 20 százalékkal rövidebb munkaidőt vezetnek be, ugyancsak a szellemi dolgozóknál elmarad az áprilistól megállapított béremelés, a menedzsment fizetését 25 százalékkal csökkentik és ebben az évben már lesz cafeteria juttatás, ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt nem kerül sor elbocsátásokra – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta, a döntések révén osztoznak a válsághelyzet okozta terheken, amelyből a magas fizetésűek jobban kiveszik a részüket.

Úgy kalkulálnak, hogy a második negyedévben 30-40 százalékkal visszaeshet a fényforrásgyártásból és -forgalmazásból származó bevétel, ez lesz a legnehezebb időszak, de a válság negatív hatásai várhatóan egész évben érződni fognak – mutatott rá Jörg Bauer, aki jelenleg úgy látja, 2021 januárjától kerül vissza a tervezett pályára az értékesítés.

A közleményben kiemelték, a bevételkiesés miatt a vállalatnak csökkentenie kell költségeit, a kidolgozott terv megszorításokkal jár, de a koronavírus-járvány miatt nem lesznek elbocsátások.

Ismertetik, Magyarországon a Tungsramnál elmaradnak az április 1-től megállapított fizetésemelések az állomány mintegy 25 százalékát kitevő szellemi munkavállalóknál, valamint az év hátralévő részében nem lesz egyáltalán cafeteria kifizetés senkinél. A vállalat három hónapra, májusra, júniusra és júliusra 20 százalékkal rövidebb, azaz 32 órás munkaidőt vezet be minden magyarországi szellemi munkavállalója számára. A menedzsmentnél a felsővezetők esetében a teljes munkaidő megtartása mellett is átlagosan 25 százalék lesz a bércsökkenés.

A Tungsram közölte, hogy a külföldi leányvállalatoknál országonként eltérő takarékossági intézkedéseket vezetnek be, ezek esetében a 20 százalékos munkaidő-csökkentés lesz a minimum, de a konkrét lépéseket az adott ország támogatási programjai, jogi lehetőségei határozzák meg.

A Tungsram hangsúlyozta, február óta készültek különböző forgatókönyvekkel a járvány elterjedésére, és mindig a kormányzat és a WHO előírásait követve hozták meg az intézkedéseket a dolgozók egészségének érdekében. Így a gyárban munkát végzők maszkot kaptak, saját gyártású fertőtlenítők és kötelező hőmérséklet-mérés fogadják a belépőket, az irodai dolgozók pedig március közepe óta home office-ban dolgoznak.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version