Archív cikkek

Több dolog is kiderült az egy hét múlva induló érettségiről

Published

on

Maruzsa Zoltán  államtitkár szerint ha valaki nem akar hétfőn érettségizni, akkor ősszel is leteheti a vizsgákat, akkor is lesz egy kör. A Volánbusz járművein nem lehet majd jegyet váltani egy hét múlva, de más lesz a fővárosi menetrend is. 

Hétfőn, azaz május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák, amiknek a járvány miatt csak írásbeli része lesz. „Papíron 24 óráig életképes a vírus, így a dokumentumokat elzárjuk a vizsgák után” – mondta Maruzsa Zoltán államtitkár a Kossuth rádióban. Lesznek olyan iskolák, ahol tíznél is kevesebb gyereket engednek egy teremben vizsgázni – írja a HVG.

Maruzsa járványügyi szakemberekre hivatkozva azt mondta: biztonságosabb jövő héten elkezdeni a vizsgákat, mint kivárni, mert most kontroll alatt van a járvány, később viszont elszabadulhat. Hozzátette: ha valaki nem akar most érettségizni, akkor ősszel is leteheti a vizsgákat, hiszen akkor is teljes értékű vizsgákat fognak tartani.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete múlt héten felszólította az államtitkárt, hogy ne adjon engedélyt a május 4-én kezdődő érettségikre, és más szervezetek is kizártnak tartják, hogy a jövő heti vizsgákat biztonságosan lehessen lebonyolítani.

A Volánbusz felszólította az érettségizőket, hogy online vegyék meg a jegyüket, ugyanis a buszsofőröknél nem lesz rá lehetőség. A Budapest környéki közlekedésben az érettségi idejére visszaáll a tanítási időszakban érvényes menetrend.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version