Archív cikkek

Perényi államtitkár szerint nem kapunk uniós többletforrást

Published

on

Képünk illusztráció / Forrás: Pixabay

Hamisak a több ezer milliárd forintnyi, a járványhelyzet kezelésére fordítható uniós pénzekről szóló hírek – mondta a Magyar Nemzetnek Perényi Zsigmond államtitkár.

„A valóság az, hogy az Európai Bizottság csupán koronavírus-reagálási beruházási kezdeményezésre tett javaslatot. Ahhoz viszont, hogy Magyarországnak többletforrás álljon rendelkezésére, a jelenlegi többéves pénzügyi keret módosítására lenne szükség a tagállamok egyhangú támogatásával. Ilyen javaslatot az EB azonban nem terjesztett elő, így tárgyalás sem volt róla” – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára a szombaton megjelent Magyar Nemzetben. Hozzátette, hogy az éves kifizetési ütemterv sem módosul, amit a bizottság rendelete szó szerint is tartalmaz, bár ezt igyekeznek agyonhallgatni az ellenzéki politikusok.

Ahogy azt korábban a Pesti Hírlap is megírta, a mostani összegek a tagállamoknak a 2014–2020-as időszakra már korábban, hét évre előre megítélt uniós pénzügyi csomagban az utolsó fillérig benne vannak. A brüsszeli javaslat úgy szólt, hogy a még fel nem használt uniós forrásokat fel lehet használni a járvány elleni védekezésre. Ez likviditásban jelenthet segítséget, leginkább azon országoknak, amelyek gazdasága nincs olyan állapotban, hogy kezelni tudják a koronavírus okozta helyzetet.

Perényi azt is elmondta, hogy Magyarországnak van pénzügyi mozgástere, ezért a tartalékait a járvány elleni védekezésre és a gazdaságvédelmi akciótervre tudja fordítani.

A Portfólió szerint az Európai Bizottság eddig mintegy 108 milliárd forintnyi EU-támogatást utalt át Magyarországnak, és még ugyanennyit fog a következő két hétben is. Azonban azt fontos hozzátenni, hogy ez nem pluszpénz, hanem pár hónappal előrehozott kifizetés, de van egy ezen felül nem visszafizetendő EU-s pénztétel is legalább 280 milliárd forint értékben. A lazított szabályrendszerek miatt pedig újabb több milliárd eurónyi EU-pénzt tudna felhasználni Magyarország a koronavírus elleni küzdelemre.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version