Archív cikkek

Két hét után módosítja a kormány a munkahelyvédelmi programját

Published

on

Rögtön átalakítja a kormány a munkahelyvédelmi programját. Azok a cégek vehetik fel a kölcsönt, amelyek nehéz helyzetbe kerültek a járvány idején. A felvett pénzt csak a bérek kifizetésére használhatják fel.

Újabb támogatásokat jelentett be ma György László az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára – írja a 444.hu. A munkahelymegtartó hitelt azoknak a cégeknek ajánlják majd fel, akik a járvány miatt elestek a bevételüktől, ezért nem tudják kifizetni a munkavállalóik bérét. A kamat 0,1 százalék lesz, és legfeljebb 9 havi bérre lehet majd felvenni, amit majd 2 év alatt kell törleszteni. A munkahelymegtartó hitel pontosabb részleteit csak a későbbiekben hozzák nyilvánosságra.

A kormány korábban azt jelentette be, a kieső bérek 70 százalékát állja, ami maximum 74 ezer forint lehet. A gazdaságvédelmi programot többen bírálták, köztük a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is.

Az új hitel mellett bejelentették azt is, hogy bővítik és egyszerűsítik a bértámogatást, a nehézkesség is kritikák tárgya volt. A legfeljebb 50 százalékos bér- és munkaidő-csökkentés után lehet felvenni a kieső bér 70 százalékáig. Az új rendszer szerint a támogatást már napi 2 óra munkavégzés, azaz 75 százalékos munkaidő-csökkentés után is fel lehet majd venni.

A bértámogatás igénylésének módját is egyszerűsítik. Eddig ezt a munkaügyi hivatalokban kellett intézni, de ezentúl az nfsz.munka.hu oldalon lehet majd jelentkezni érte.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version