Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Hasztalan tanácsok haladóknak

Létrehozva:

Előfordult már, hogy amikor békésen vezetett az autópályán (persze nem most, reméljük, mosanában inkább szépen otthon marad), a hátsó ülésen ülő gyermeke előrehajolt és megkérdezte: Hogyan kerül az út az autó alá? Nos, ha előzőleg már olvasta az amerikai képregényrajzoló, író és mérnök, Randall Munroe legújabb, Hogyan… című könyvét, még talán felelni is tud rá, igaz, a válasz nem lesz túl hasznos, ellenben nagyon jól szórakozik majd rajta mindenki.

A nagy sikerű, számtalan nyelvre lefordított Magyarázókönyv és a Mi lenne ha…? után Munroe ismét arra vállalkozik, hogy a leghétköznapibb kérdésekre az általános fizika segítségével korántsem hétköznapi válaszokat adjon. Azon túl, hogy hogyan építsünk autópályát – amire a szerző tudományosan alátámasztott válasza az, hogy leginkább sehogy, mert úgyis egy nagy káosz az egész –, megtudhatjuk, hogyan utazzunk az űrben a szuperszonikus rollerünkön; hogyan díszítsük fel a világ legmagasabb karácsonyfáját, miután megkerestük számára a világ legmagasabb épületét, ahol elfér; hogyan nyerjünk választást úgy, hogy elérjük, a szavazók véletlenül a mi nevünket jelöljék meg a szavazócédulán; hogyan töltsük fel a medencénket vízzel, ha csak félliteres ásványvizes palackok állnak rendelkezésünkre és így tovább.

A könyv nagy erénye, hogy miközben a totálisan értelmetlen és eszement megoldási lehetőségeket olvasgatjuk, észrevétlenül sok, nagyon is hasznos tudásra tehetünk szert, mert Munroe precíz fizikai számításokkal és levezetésekkel támasztja alá a mondandóját. Ráadásul a látszólag őrült ötletek mögött olyan szívből jövő kíváncsiság és tudásvágy húzódik meg, ami pillanatok alatt beszippantja az olvasót. Ugyan a gyermekünk fentihez hasonló kérdéseire ezután is csak dadogva tudunk majd válaszolni – kivéve azokat a szerencséseket, akik tényleg tudják, hogyan kell autópályát építeni –, a világ megismerésének örömét egész biztosan át tudjuk adni neki, ha belemerülünk Munroe könyvébe.

A cikk folytatását keresse a digitális lap 14. oldalán.

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink