Archív cikkek

Meghalt Tettamanti Béla népszerű grafikus, festő és karikaturista

Published

on

Több mint ötven éven át jelentek meg rajzai a sajtóban, húsz éven át ő illusztrálta a Népszabadság Hétvége mellékletét. 73 éves korában érte a halál.

Tettamanti Béla 1946-ban született Bánhidán, halálhírét a 168 óra közölte. 1975 óta jelentek meg rajzai a nyomtatott, később az internetes sajtóban egyaránt, első publikációja az Élet és Irodalomban jelent meg.

1981 óta rendszeresen készített könyvillusztrációkat, könyvborítókat, meserajzokat és plakátokat egyaránt. 1982 és 1990 között az Új Tükör, majd 1990-től egy-egy évig a függetlennek indult Pesti Hírlap és az Európa hírmagazin grafikusa és illusztrátor-szerkesztője volt.

Az utóbbi két évtizedben a Népszabadság (Hétvége melléklet), a Pester Lloyd (Budapest), a KORUNK (Kolozsvár), az Alföld (Debrecen), a Premier, a Figyelő, a Courrier International (Párizs), a Múlt-Kor és a 168 óra közölte rendszeresen a rajzait. Az 1980-as években a Művészet című folyóiratban jelentek meg írásai jelentősebb külföldi szatirikus képzőművészekről ( Steinberg, Folon, Ungerer).

1990-ben az amerikai First Lady, Barbara Bush fővédnökségével a Magyar Nemzeti Galériában rendezett I. Nemzeközi Karikatúra Fesztivál kiállításrendezője, majd 2003-ban a Vigadó Galéria három nagytermében bemutatott Réber László életmű-kiállítás rendezője, valamint Widengard Krisztinával (Réber László külföldön élő lányával) közösen kurátora volt. Alapítóként vett részt a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének szatirikus képzőművészeti szakosztályának, a Koksz Műhelynek.

Háromszor vehette át az Országos Karikatúra Biennále, szintén háromszor a Szép Magyar Könyv illusztrátori díját, és kapott Brenner György-, Millenniumi szakmai és Munkácsy Mihály-díjat is. 2005-ben a Word Press Cartoon 2. díját nyerte el.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version