Archív cikkek
Daganatos betegeket is kénytelenek kitenni a kórházak
A kormány döntése értelmében az ország több pontján elkezdték kiüríteni a kórházakat, hogy helyet csináljanak a koronavírus-fertőzött betegeknek. Idős, kemoterápiát kapó ápoltakat is haza kellett küldeni.
– A 80 feletti nagymamám egy nyugat-magyarországi kórházban kapott kemoterápiát az elmúlt hetekben. Az immunrendszerének a legyengülése és a kora miatt a kezelőorvos is a kórházi ápolást tartotta a legjobb megoldásnak. A kezelések folytán egyre inkább legyengült, és teljesen ágynak esett. Mivel önállóan nem tudott felkelni az ágyból, ezért egy gyógytornász kezdett hozzá járni, akinek a segítségével járókeretre támaszkodva fel tudott állni, de önállóan erre továbbra sem volt képes – mesélte a Pesti Hírlapnak egy neve elhallgatását kérő nő. Kálváriájuk egy héttel ezelőtt kezdődött, amikor közölték: a nagymamának el kell hagynia a kórházat.
– 2020. április 7-én, kedden a kezelő orvos jelezte, hogy csütörtökön nagymamámnak haza kell mennie. Az állapotát csak nagyjából tudtuk, mivel több hete látogatási tilalom áll fenn a kórházban, így hetek óta a családból senki nem láthatta őt, csak telefonon tarthattuk vele a kapcsolatot. Azt azonban tudtuk, hogy gondozására az otthoni körülmények nem a legmegfelelőbbek. A mozgásképtelen nagymamámat egy többemeletes, lift nélküli, nem akadálymentes lakásába csütörtökön a betegszállítók hazavitték. Ezt megelőzően a betegjogi képviselő többször elmondta, hogy a vírus miatt haza kell küldeniük a beteget és innentől kezdve a család feladata a beteg ellátása.
– Otthon a gyerekei kezdték meg nem csak a gondozását, hanem ápolását is. Ami nem kis feladat és felelősség sem. Laikusként azt gondolom, hogy a kezelése végéig kórházi körülmények között kellene őt ápolni, majd rehabilitálni, hogy a megszokott életét otthon önállóan tudja folytatni – mesélte az unoka, aki elmondta, hogy a kórházban tesztet sem végeztek a nagymamáján, így azt sem tudják, hogy elkapta-e a koronavírust. Attól fél, hogy ápolás közben az egész család megfertőződhet.
A Nyugat.hu egyik olvasója látta, amint Szombathelyen, a Vas Megyei Markusovszky Kórház 11-es Huszár úti Telephelykórháznál sorban állnak a mentőautók, feltehetőleg a betegek hazaszállítását bonyolítják.
Az esettel kapcsolatban megkerestük az érintett kórházat, de kérdéseinkre még nem kaptunk választ. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója