Archív cikkek

Több tízezren halhattak meg európai idősotthonokban

Published

on

Fotó: Cesar Manso / AFP

A regisztrált halálesetek fele idősotthonokhoz köthető a London School of Economics szerint. Olasz, spanyol, francia, belga és ír halálozási statisztikákat vizsgáltak. Az öt országban 42 és 57 százalék között volt az olyan halálesetek aránya, amik idősotthonokhoz köthetőek – írja a Guardian.

Adelina Comas-Herrera, a brit oktatási és kutatási intézet munkatársa figyelmeztetett, hogy az adatok az országok különböző statisztikai módszerei miatt pontatlanok lehetnek. „Ebben a gyorsan változó helyzetben megpróbáljuk dokumentálni és megosztani azt, ami történik. Ha a tökéletes mintára és körülményekre várnánk, már lehet, hogy késő lenne” – mondta a kutató. Hozzátette, hogy a briteknél sok, nem egészségügyi végzettségű alkalmazott, asszisztens dolgozik az idősotthonokban, ahol eleve sok veszélyeztetett ember van kis helyre összezárva, így lehetetlen a fizikai távolságtartás.

A legmagasabb, 57 százalékos adat Spanyolországból származik, itt a legtöbb az olyan haláleset, ami a koronavírus mellett idősotthonhoz köthető.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is azt mondta korábban, hogy az időseknek legalább év végéig kerülniük kell az érintkezést az emberekkel, még akkor is, ha ez mások számára engedélyezett. „Amíg nincs ellenszer, addig minimalizálnunk kell az érintkezést az idősekkel. Ez élet-halál kérdése” – mondta az Európai Bizottság elnöke.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version