Archív cikkek

Kásler menesztette a székesfehérvári kórház igazgatóját

Published

on

A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház II. Járóbeteg szakrendelője / Forrás: Google Street View

Az emberi erőforrások minisztere arra kérte a megyei intézmény vezetőjét, hogy adja át hivatalát. Az igazgató szerint koronavírussal kapcsolatos, véletlenül téves adat megadása miatt kell mennie.

Egyelőre nem tudni pontosan, milyen indokkal kezdeményezte Kásler Miklós a főigazgató Csernavölgyi István leváltását. A hírt először a Feol.hu közölte, de a minisztériumtól nem sikerült többet megtudniuk, nekik sem válaszoltak a felmerülő kérdésekre. A lap azonban elérte a menesztett igazgatót, aki nagypéntek reggelén már le is adta hivatalát, és egy közleményt adott ki a Feol.hu-nak, amelyet szó szerint közlünk mi is.

Csernavölgyi István sajtóközleménye
„A hír igaz. Az ország legnagyobb betegforgalmú intézménye a jelen járványügyi helyzetben is az elsők között lépett csatasorba, és heroikus küzdelmet folytat. Az elsők között alakította át ellátó struktúráját az országban, hogy meg tudjon felelni a fokozott, mind ez ideig ismeretlen feladatnak. Az adatszolgáltatás tényszerű adatokat közölt, telefonon pontos és naprakész adatokat szolgáltatott az intézmény, az elektronikus adatszolgáltatás egy esetben valóban csúszott, emiatt szüntették meg a munkaviszonyom. Az adatszolgáltatás azonban adminisztrációs feladat, és nem főigazgatói hatáskör. Fentiek oka, hogy dolgozói kollektívánk az elmúlt hónap minden órájában a betegellátást szervezte, gyógyított, szűrt, és minden idegszálával a járványügyi helyzet megoldására koncentrált. Az igazság védelmében a szükséges jogi lépéseket megteszem, a sárdobálásban nem veszek részt. A legfontosabb, hogy kollégáim zavartalanul, a gyógyításhoz nélkülözhetetlen bizalmi légkörben dolgozhassanak tovább a járvány leküzdésében. Minden egyéb másodlagos, és várhat.”

A 24.hu megkereste a székesfehérvári önkormányzatot, hogy ők mit tudnak az ügyről, de a városvezetés nem kapott még hivatalos tájékoztatást sem a minisztériumtól, sem a kórháztól, és az igazgató leváltásának okát sem ismerik. Közleményükben azt írták:

„A hírek szerint olyan súlyos hiba vezethetett az azonnali döntéshez, mely a fenntartó állami szerv szerint ebben a járványhelyzetben nem megengedhető. Ennek megítélésére nincs lehetőségünk. A sajtóban megjelent információk szerint a kérdés jogi fórumok elé fog kerülni, ahol az ügy részletei is tisztázást nyerhetnek.”

Hozzátették: „A késlekedés itt nem megengedhető. A mostani járványhelyzetben nem lehet főigazgató nélkül az ország egyik legnagyobb egészségügyi intézménye, jelenleg járványkórháza. Az önkormányzat természetesen ahogy eddig is, úgy a jövőben is minden támogatást, segítséget megad a kórháznak és az ott dolgozóknak.”

FRISSÍTÉS 16:15-kor:

Az Emmi tájékoztatása szerint a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos súlyos mulasztás miatt váltották le a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatóját – írja az MTI. Az új főigazgató kinevezéséig Reiber István orvosigazgató vezeti az intézményt – tették hozzá.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version