Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Orbán megírta a Néppártnak, hogy nincs ideje a Fidesz kizárásával foglalkozni

Létrehozva:

Fotó: Genevieve Engel / EP

De bármilyen kérdés megvitatására nyitott, amint véget ér a jelenlegi koronavírus-világjárvány.

Tegnap 13 európai konzervatív párt kérte, hogy a már amúgy is felfüggesztett párttagságú Fideszt zárják ki az Európai Néppárt (EPP) soraiból.

A magyar miniszterelnök pénteken küldött az ügyre reagálva levelet Antonio López-Istúriznak, az EPP főtitkárának. A levelet Novák Katalin, a Fidesz alelnöke tette közzé Twitter-üzenetében.

„Világunk határozottan a feje tetejére állt. Mi, kormányfők és pártvezetők a világ minden táján arra összpontosítjuk erőnket, hogy kellő  időben hatékony döntéseket hozzunk az emberéletek megmentése, állampolgáraink egészségének és biztonságának védelme érdekében” ‒ írta Orbán.

Szavai szerint nehezen elképzelhető, hogy bármelyik állami vezetőnek ideje lenne „fantáziálnia” más országok szándékairól. „Manapság ez költséges luxusnak tűnik. Minden tiszteletem az öné, de nekem erre nincs időm!” ‒ tette hozzá, viszont közölte, hogy bármilyen kérdés megvitatására nyitott, amint véget ér a koronavírus-világjárvány. Mindaddig azonban az idejét kizárólag arra fordítja, hogy magyar emberek életét igyekszik megmenteni, valamint arra, hogy az alaptörvény keretei között intézkedéseket készítsen elő a gazdasági és társadalmi talpra állás érdekében. „Azt javaslom, hogy mindannyian ugyanezt tegyük a saját országainkban” ‒ zárta levelét Orbán Viktor.

A Fideszt kizárni szándékozó 13 tagpárt egyébként Donald Tusknak, az Európai Néppárt elnökének írt levelet, amelyben arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a koronavírus elleni védekezésről elfogadott magyar törvényben a kormányra ruházott, határozatlan idejű rendeletalkotási hatáskör ellentétes a párt alapelveivel és a liberális demokrácia, valamint Európa értékeivel.

 

Legnépszerűbb cikkeink