Archív cikkek

Trump angolszász koronája

Published

on

Az amerikai elnök elrendelte, hogy péntek estétől Kína után már Európából sem szabad beutazni az Egyesült Államokba. A döntést – mint már Kína esetében is – az érintett államok tétlenségével, kevéssé hatékony járványügyi eljárásrendjével indokolta. Egyetlen kivételt tett: Nagy-Britanniából továbbra is szabad a beutazás Trump birodalmába.

Trump egy gazdasági intézkedéscsomag bejelentésével folytatta, majd nagy optimizmussal zárta, mondván: „Ez csupán egy átmeneti pillanat az időben, s nemzetünk és a világ is együttes erővel túl lesz rajta.”

Donald Trump nagyon tehetséges kommunikátor, újraválasztása a médiaellenszélben sem kizárt. Ebben a helyzetben ugyanakkor a kommunikáció egy idő után kevés, s ha sikerül is a diktatórikus kínaiakban vagy a tétova európaiakban megtalálni a bűnbakot és a leegyszerűsítő magyarázatot a járvány terjedésére, a halálesetek miatti tragikus személyes tapasztalatok és a recesszió okozta anyagi nehézségek miatt ez kevés lehet. A járvány leküzdése – hacsak nem párthatározattal történik, mint Kínában – tartós és következetes közegészségügyi intézkedéseket követel, amire az amerikai társadalombiztosítás hiányosságai, az egészségügy szervezetlensége miatt nincs esély.

A terápiához szükséges gyógyszer és a megelőzéshez szükséges vakcina megtalálása sem hónapok kérdése. Ráadásul a gyógyszergyárak világszerte sokkal inkább foglalkoznak a nagyon sok pénzbe kerülő és a a nagy járványok áldozatainál sokkal kevesebb embert érintő rákgyógyszerek kutatásával, mint a járványok ellenszereinek megtalálásával. Talán el kellene gondolkodni azon, hogy nem lenne-e érdemes állami beavatkozással befolyásolni a gyógyszerkutatások irányát – nem az onkológiai gyógyszerek rovására, hanem a tömeges megbetegedések megelőzésére, gyógyítására.

Addig biztosan marad időnk töprengeni azon, hogy Nagy-Britannia hogyan maradhatott ki Trump tiltólistájáról. Úgy tűnik, a gyakorlatiasságot felülírta az angolszász rokonszenv, vagy az elnök és a brexiter Boris Johnson brit miniszterelnök megbonthatatlan barátsága. Mi mással lenne magyarázható, hogy Trump pont azzal az országgal kivételez, ahol az egészségügyi államtitkár is koronafertőzéssel nyomja az ágyat, és politikai vita bontakozott ki arról, hogyan lehetne e vészterhes időkben úgy biztosítani a parlamenti ellenőrzést, hogy az ülésteremben lévő képviselők száma ne haladja meg a százat. Rosszmájú kommentátorok szerint még azzal, hogy Trumpnak golfpályái vannak az országban.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version