Hogyan reagálunk a járványra?

Ulrich Beck, a kockázattársadalom fogalmának megalkotója egy 2001. szeptember 11-et megelőzően a témában rendezett konferencián érdekes törésvonalat fedezett fel: az európai résztvevők értetlenséggel figyelték, milyen félvállról veszik amerikai kollégáik a tárgyalt kockázatokat, míg az amerikaiak jól szórakoztak „szorongó” európai kollégáikon. A WTC elleni támadás után szerepcsere történt: a rizikót túlértékelő amerikaiak néztek szembe meglepően nyugodt európaiakkal.

Nincs „objektív” út a kockázatértékeléshez – így érthető, hogyan alakultak ki a koronavírus körül gyakran szélsőséges – legyintő, vagy ellenkezőleg: pánikvásárló – reakciók. A közvélemény rizikó-kalkulációi más szabályszerűségeket követnek, mint a biztosítótársaságokéi. Például egy vírus elterjedése előtt hajlamosak vagyunk alábecsülni, elterjedése után pedig túlbecsülni veszélyeit.

Ezt nevezik vírusparadoxonnak: az emberi történelem során semmi nem szedett annyi áldozatot, mint a vírusok, baktériumok és paraziták, ez azonban kihullott kollektív emlékezetünkből. Mivel emlékezetünk szelektív, kezdetben a jövő tragikusra fordulását is nehezen tudjuk elképzelni. A dolgok súlyosabbra fordulását követően azonban nem racionális kalkuláló gépekké, hanem a valós veszélyekhez képest akár túlzóan kockázatkerülőkké is válunk. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy igen magas árat is hajlandóak vagyunk megfizetni még egy nagyon kis valószínűségű esemény elkerüléséért is. A szeptember 11-ét követően tömegesen lemondott repülőutak jól példázzák ezt a viselkedést.

Mindez korántsem jelenti azt, hogy az emberek „irracionálisak” lennének. Épp ellenkezőleg: kockázatérzékelésük bizonyos értelemben gazdagabb, mint a valószínűségszámításokat végzőké, hiszen figyelembe veszi egy adott veszély jelzésértékét is, azaz azt, hogy milyen új információt tudunk meg a segítségével hasonló vagy még szörnyűbb jövőbeli kockázatokról.

Miért fontos mindez? A SARS óta az Egészségügyi Világszervezet vírusokról való kommunikációja a fenti megfontolások miatt a korai tájékoztatás, bizalomépítés, aggodalmak tiszteletben tartása és az előzetes tervezés elveire épít. Az a hatalom, amelyik a vírusra az illegális migráció elleni hangulatkeltéssel, kapacitáshiányok elkenésével és kapkodással reagál, nem a következő hónapokban fog empatikussá válni. De hogy valamennyiünk érdekei ezt diktálnák, az biztos.