Archív cikkek

Dél-Korea: profi járványügy

Published

on

Fotó: Jung Yeon-je

Dél-Koreában a betegek kevesebb, mint egy százalékának életét követeli a koronavírus. A magas túlélési arány mögött jól szervezett, fegyelmezett, felkészült járványügyi intézkedések állnak.

Bár Szöult eddig elkerülte a járvány a széles körű tesztelésnek köszönhetően, szerdán egy call centerben legalább kilencvenen fertőződtek meg, országosan pedig 242 új megbetegedést jegyeztek fel. A főváros vonzáskörzetében él 25 millió ember, az ország lakosságának fele, a járvány ottani szétterjedése az ország – Olaszországhoz hasonló – leállását jelentheti.

Park Neunghoo egészségügyi miniszter szerint a legfontosabb, hogy a fertőzötteket minél korábban azonosítsák. 2015-ben, a közel-keleti koronavírus-járvány (MERS) idején a gócponton kívül Dél-Koreában volt a legtöbb halott, a járványügyi központ pedig tanult ebből az esetből. Novemberben, amikor még nem jelent meg az új koronavírus, kifejlesztettek egy tesztet, ami a SARS-tól és a MERS-től eltérő koronavírus-típusokat is kimutatja. Jelenleg naponta 15 ezer tesztet végeznek országszerte, eddig összesen 200 ezer embert teszteltek. 50 helyen autós tesztpontokat is felállítottak, ahol az arra járóknak ki sem kell szállniuk az autóból a teszt elvégzéséhez, és SMS-t kapnak, ha pozitív az eredmény. Hasonló „áthajtásos” tesztpontok Németországban is hatékonynak bizonyultak, ahol 1629 fertőzöttből eddig mindössze hárman haltak meg.

Park szerint a nagyvárosok lezárása nem hatékony megoldás, mert a tünetmentes fertőzöttek tovább terjeszthetik a vírust a karanténon belül. Ennek ellenére február vége óta üresek a dél-koreai gócpont, Degu utcái, és Szöulban is otthonról dolgozik az emberek nagy része. Az iskolák, óvodák, bölcsődék bezártak. Csak annak az üzletláncnak a boltjai előtt állnak sorba az emberek, amelyiknek az állam kiszervezte a maszkok árusítását. A kormány a járvány terjedésekor átvette a maszkok forgalmazását, a vásárlást pedig személyi igazolványhoz kötik, így biztosítják, hogy mindenkinek jusson.

Bár csak minden ötödik fertőzött 60 év feletti, a 60 dél-koreai áldozat közül 53-an voltak idősebbek 60 évnél.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version