Archív cikkek

Saját eszméit, elveit és törvényeit sérti meg az EU

Published

on

Fotó: Bulent Kilic / AFP

Nagy Boldizsár nemzetközi jogász az EU-török konfliktusról.

Meddig tartható fenn, hogy Görögország nem fogad be menedékkérelmeket?

Az EU szabályainak a betartásához hatalmas hivatali apparátust kellene működtetni a határon, ami elbírálná a menedékkérelmeket, illetve rendelkezne az esetleges kiutasításról, valamint az emberek utaztatásáról. Az EU nincs abban a helyzetben, részben saját hibájából, hogy ezt a munkát elvégezze. Nem látni, hogy ebben lenne elmozdulás.

Ez az EU önhibája lenne?

Úgy lehetne kezelni a helyzetet, ha alkalmaznák az átmeneti védelem irányelvét, vagyis a Tanács döntése nyomán mindenkit menekültként kezelnének, aki egy egyértelműen veszélyeztető országból érkezik. A másik lehetőség egy elosztási rendszer alkalmazása lenne, de ebben az EU öt éve megosztott, képtelenek voltak összehozni, részben a magyar kormány ellenállása miatt. Nem lehet csak Görögországra és más frontországra hagyni a menedékkérők problémáját, hanem az EU-nak minden menedékkérelmet úgy kellene kezelnie – ha már közös a külső határ –, mintha magához a közösséghez folyamodna valaki kérelemmel.

Ez nagyon távolinak tűnik.

Egy demokratikus közösség nem mondhatja, hogy a védelemre szorulókat nem védi meg. Azt sem lehet tenni, hogy Görögország az első érkezők közé lő, hogy a többi elmeneküljön. Ez morálisan megengedhetetlen, nem lőhetünk valakire, aki nem követett el nagyon súlyos bűncselekményt. Csak az életünket veszélyeztető támadás esetén fogadható el ez a védekezés.

Előfordulhat, hogy az EU saját bírósága ítéli el az EU-t?

Az EU jogát a tagállamoknak kell végrehajtaniuk. Ha elmulasztják, a bíróság őket vonja felelősségre. A kérdés: belátják e az EU tagállamai, hogy az EU-nak globális és regionális felelőssége van a menekültkérdésben.

Mégpedig?

Eddig úgy próbáltuk meg kezelni a válságot, mintha a Szíriával szomszédos, biztonságosnak tekintett országoknak lenne felelőssége a menekültek kezelése. Ez nincs így. Ha Ukrajnából egy válság következtében átjönne hozzánk félmillió menekülő, akkor világossá válna, hogy Magyarország is számít a többi tagállamra. Törökországot ugyanakkor nem mentem fel, mert bár heroikus terhet visel a közel négymillió ember befogadásával, most mégis politikai játszma eszközeként használja őket.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version