Archív cikkek
Tüttő: a belügy nem ellenőrzi a pandémiás terveket
A budapesti járványügyi operatív törzsről és a víruskezelés lehetőségeiről kérdeztük az új szerv vezetőjét, Tüttő Kata főpolgármester-helyettest.
– Milyen feladatok végrehajtására jött létre a szervezet? Milyen jogkörei vannak?
– A legfontosabb feladatunk a felkészülés a koronavírus esetleges budapesti megjelenésére. Erre pedig a fővárosi cégeknek is fel kell készülniük, frissíteniük kell pandémiás forgatókönyveiket, és üzemmenet-folytonossági terveiket. Emellett kapcsolatot tartunk a központi operatív törzzsel és segítjük a kerületek felkészülését. Az is fontos, hogy megnyugtassuk, és pontosan tájékoztassuk a budapestieket. Ennek érdekében a WHO tájékoztató anyagait ismertetjük magyar nyelven.
– Jogszabályban előírt kötelessége a fővárosi önkormányzatnak, hogy létrehozzon egy ilyen testületet?
– Nem, de azt gondoljuk, hogy az a normális, ha működtetünk egy ilyen törzset.
– Vannak jogköreik? Elrendelhetnek járványügyi intézkedéseket? Karantént?
– Ilyeneket csak az országos járványügy rendelhet el. Nem is akarnánk ilyesmit, el akarjuk kerülni a párhuzamosságokat. Első körben a fővárosi cégeket igyekszünk felkészíteni a felmerülő feladatokra.
– Egy közszolgáltató pandémiás tervének megléte vagy frissességének ellenőrzése is állami hatáskörnek tűnik. Itt sincs párhuzamosság?
– Mindeddig a fővárosi fenntartású cégeknél nem volt ilyen ellenőrzés az állam részéről. Sőt kapcsolatfelvételre sem került sor. Pandémiás terveket egyébként a 2003-as SARS-járványt követően kellett készíteniük a közszolgáltatóknak.
– És a fővárosi törzzsel kapcsolatban áll a központi apparátus?
– Jeleztük feléjük is, hogy múlt pénteken megalakultunk. Annyi érkezett vissza: tudomásul vették. Semmi több. Így mi is csak annyit tudunk, amennyit mindenki más lát belőlük.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!