Archív cikkek

Janics: nem kizárt, hogy 2024-re felkészülök

Published

on

Douchev-Janics Natasa Plovidban lakik a családjával és edzőként dolgozik. A háromszoros olimpiai bajnok a tanítványaival vízre száll olykor, és noha Tokióra már nincs esélye, Párizsra még visszatérhet.

A 37 éves kajakos 2000-ben még jugoszláv színekben szerepelt az olimpián, ami azt jelenti, hogy ha 2024-ben ki tudná vívni az olimpiai részvétel jogát, 24 év telne el az első és – vélhetően – az utolsó olimpiai indulása között.

Na, de hogy kerül Bulgáriába a szerb és horvát származású magyar kajakos?

– A kislányunk Milana miatt döntöttünk úgy, hogy Plovdivba jövünk – meséli Natasa, akit odakint értünk utol –, a bolgár és a szerb nyelvet ugyanis nagyon keverte, azt akartuk, hogy a bolgár stabilan rögzüljön.

Nati és férje, Andrian Douchev, a bolgárok egykori olimpiai bronzérmes kajakosa 2010-ben házasodott össze, Milana 2011-ben született. Éltek Magyarországon, Szerbiában és Kínában. Natasa, amióta gerincműtéten esett át, az edzősködésre helyezte a hangsúlyt, a férjével együtt. A nemzetközi élet egyben azt is jelentette, hogy Milana körül sok nyelv forgott – angol, magyar, szerb, bolgár –, most minden szempontból állandóság veszi körül.

– Amióta Milana iskolás, azóta élünk itt, én pedig azóta dolgozom edzőként. A Csipilszki nevű klubban vagyok, amit egy kiváló edzőről neveztek el. Több mint egy éve foglalkozom a csapatommal, keményen edzünk, úszunk, futunk, erősítünk, kajakozunk, kíváncsi vagyok, hogy ebben az idényben milyen eredményeket érnek el. Olykor vízre szállok velük, szerencsére nincs panasz a derekamra.

Natit ez is felbátorította, hogy esetleg újra a versenyzésen gondolkozzon.

– Tokióról már lecsúsztam, de 2024-re talán felkészülök. Vissza kell építeni mindent, itt főleg az izomzatomra gondolok, de egyelőre nem tudok biztosat mondani, fontolgatom a dolgot.

A családban van még egy kajakos a szülőkön kívül, Milana Plovidivban télen korcsolyázott, egész évben teniszezik, de kajakozni is megtanult két éve, már szerzett is egy bronzérmet a nála jóval idősebbek között.

A család tehát kiegyensúlyozottan él Bulgáriában, béke és boldogság jellemzi az idén már 10. házassági évfordulóját ünneplő Douchev-Janics kajakos famíliát.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version