Archív cikkek

„Benne leszek a hírekben” – így búcsúzott a gázoló

Published

on

Több mint harmincan sérültek meg a németországi Volksmarsenben akkor, amikor a 29 éves Maurice P. szándékosan belehajtott a farsangozó tömegbe. A támadást nem politikai vagy vallási okok motiválták.

„Reggel láttam, amikor kocsiba szállt és elindult. Mintha drog hatása alatt lett volna. Még odaszólt nekem, hogy hamarosan benne lesz az újságokban” – mondta egy szomszéd a német RTL-nek. Néhány órával később a 29 éves Maurice P.-ről szóltak a hírek, miután a farsangi tömegbe hajtott az autójával Volksmarsenben.

A német férfi helyi lakos, ezüstszínű Mercedesével a rendőrségi kordont kikerülve, szándékosan gázolt a felvonuláson. Több mint harmincan sérültek meg, köztük sok gyerek, heten szenvedtek súlyos sérüléseket, néhányuk állapota válságos. Szemtanúk szerint teljes gázzal, több mint harminc métert tett meg az emberek között. A gázolás után többen megpróbáltak rátámadni a sofőrre, a rendőröknek kellett megvédeniük a feldühödött emberek haragjától.

A rendőrség még nem tudja, hogy miért hajtott a tömegbe. Politikai vagy vallási motivációra utaló jelekre egyelőre nem bukkantak. A férfi maga is megsérült, orvosi ápolásra szorult, még nem hallgatták ki. A Bild című napilap szerint a sofőrnek már volt dolga a hatóságokkal. Többek között birtokháborítás, kényszerítés és más erőszakos tettek vannak a kontóján. Hessen tartományban az összes farsangi felvonulást megszakították a merénylet után.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version