Archív cikkek

Macron segítheti több uniós forráshoz Magyarországot

Published

on

A jogállamiság állapota döntheti el, hogy a renitens országok mikor juthatnak a brüsszeli csúcson kiharcolt támogatásokhoz.

„El kell fogadnunk, hogy nem kerültünk közelebb a megállapodáshoz, de lehet, hogy Michel egy varázsló” – jellemezte az Európai Unió költségvetéséről szóló csúcstalálkozó hangulatát egy EU-diplomata.
A vita tétje, hogy megállapodás szülessen a britek kilépése miatt jelentősen megcsappanó uniós költségvetésről: vezető országok korlátozott, a felzárkózni akarók nagyobb büdzsét szeretnének a következő hét évben. Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország – vagyis a „Takarékos Négyes” – nagy erőkkel a költségvetés szinten tartásáért lobbizik.

Charles Michel, az Európai Tanács új elnöke egyetlen nap alatt szeretett volna pontot tenni a vitára, de több törésvonal is kirajzolódott. Ugyanis Magyarországnak a dél- és kelet-európai országokkal együtt főleg az agrártámogatások és a kohéziós alap növelése a célja. Ennek érdekében Orbán Viktor a visegrádi országok (V4) vezetőivel közösen tárgyalt Michellel, és az agrártámogatások szempontjából kaptak egy szövetségest: Emmanuel Macront. A francia elnök több mint egy órán keresztül tárgyalt Michellel a mezőgazdaságra fordítható keretösszeg növeléséről, és elfogadhatatlannak tartja a „Takarékos Négyes” javaslatát. A Politico szerint a V4-ek érdekeit a lengyel kormány képviselte a legerősebben a Macronnal folytatott tárgyaláson.

Az Európai Parlament négy legnagyobb pártcsaládja egyetért abban, hogy az uniós kifizetéseket jogállami fékekhez kötik, ez pedig azt jelentheti, hogy Magyarország és Lengyelország is késve juthat hozzá a forrásokhoz. Lengyelország ellen a bíróságok függetlenségéért, Magyarország ellen a jogállamiság általános állapota miatt indult eljárás.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version