Archív cikkek

Jó évet zárt a magyar gazdaság

Published

on

Idén már lassulás jöhet.

A legfrissebb adatok szerint 4,9 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye tavaly – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ez minimális lassulás a 2018-as 5,1 százalékos bővüléshez képest, viszont sokkal jobb eredmény, mint amire előzetesen számítani lehetett.

„A magyar gazdaság ismételten pozitív meglepetést okozott, ezzel várhatóan hazánk továbbra is Európa élmezőnyébe tartozhatott” – közölte Virovácz Péter, az ING elemzője.

Virovácz szerint az ipari és építőipari adatok azt vetítették előre, hogy sokkal nagyobb lesz a lassulás. Ez azonban nem következett be, vélhetően amiatt, hogy jelentős volt a bérek emelkedése tavaly, és az emberek a plusz pénzt el is költötték. Erre utalt mai jelentésében a KSH, a gazdasági növekedés egyik motorja a szolgáltatások voltak.

„A vártnál kedvezőbb adat egyben azt is jelenti, hogy egy kicsit jobb helyzetben érhette a magyar gazdaságot az idei évkezdet globális sokkja, a koronavírus” – mondta Virovácz. Az elemző szerint azonban aligha tagadható, hogy a lassú, de fokozatos mérséklődés a gazdasági teljesítményben már tavaly év végén megkezdődött, és idén is folytatódik majd.

A dinamikus növekedés, azonban még mindig nagyon kevés a felzárkózáshoz. Ausztriában még mindig háromszor nagyobb az egy főre jutó GDP, mint Magyarországon.

WT

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version