Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Egy nap miniszterelnökség

Létrehozva:

Fotó: Martin Schutt / AFP

Hátrány lett a szélsőjobb támogatása.

Lemondott posztjáról Thomas Kemmerich, Türingia frissen megválasztott miniszterelnöke, mindössze egyetlen nap után. A szabaddemokrata politikus elkerülhetetlennek nevezte a lépést, miután világossá vált, hogy a szélsőjobboldali AfD támogatásával tudott győzni a szerdai választáson.

„Ez a választás történelmi jelentőségű volt” – mondta Kai Arzheimer politológus, utalva arra, hogy a második világháború óta nem volt olyan, hogy egy kormány szélsőjobboldali párt segítségével alakult meg. Kelet-Németországban évek óta népszerű az AfD, de kormányfő eddig nem került hatalomra az ő támogatásukkal.

Angela Merkel – akinek pártja szintén Kemmerichet támogatta – megbocsáthatatlannak tartja az AfD szerepét, és új választás kiírását sürgeti. Ehhez fel kell oszlatni a türingiai parlamentet, ami a tagok kétharmadának beleegyezésével történhet. A radikális párttal való érdekszövetség hírére Berlinben és a türingiai Erfurtban is tüntettek.

Kemmerich a türingiai törvények szerint jogosult felvenni hathavi fizetését, ami 93 ezer eurót, mintegy 31 millió forintot jelent – írja a Deutsche Welle.

Vámosi Ágoston

Legnépszerűbb cikkeink