A természetes hely

A politikai elemzés érzelemmentes műfaj, de akadnak ügyek, amelyek független szemlélése tartós érzelmeket vált ki. Ha egy ország sok tekintetben méltó a figyelemre, számos vonatkozásban példaadónak bizonyul, vagy – ahogy Kölcsey mondja – „szeretetünkre és szolgálatunkra egyaránt számot tarthat,” akkor az elemző is leveheti a tudományos objektivitás napszemüvegét, és megengedheti magának, hogy szívén keresztül lelkébe süssön a nap.

Talán nem meglepő, ha itt és most nemcsak hazánkról, hanem számos magyar honfitársunk referencia-országáról, a reformkor óta máig első viszonyítási pontjáról, a távolodó Nagy-Britanniáról van szó, amely néhány napja elhagyta az európai integráció békeöblét. Rosszul tette. Nem kell túlzottan elragadtatnunk magunkat ahhoz, hogy tárgyszerűen megállapíthassuk: a Brexit rossz az Egyesült Királyságnak, rossz az Európai Uniónak, és rossz Magyarországnak.

Mégis megtörtént. S mivel a fenti ítélet alapján vizsgálhattuk, az egész folyamat idején volt okunk drukkolni annak, hogy a végzetes végkifejlet mégse következzék be.

Most már késő. Immáron csak az a misszió maradt ránk, hogy figyelmeztessünk: eszébe ne jusson senkinek a brit útra lépni. Kárhozatos út az. Amit ha nem szabad is, de lehet Nagy-Britanniának, azt meg se próbálja egy olyan ország, mint hazánk.

Magyarország természetes helye a nyugati integráció, és örüljön, hogy ott van, ahová 2004-ben került. Az uniós csatlakozással – ezzel az ezeréves perspektívából nézve is jelentős lépéssel – voltaképpen beteljesítette országalapító királyának mestertervét, amit már csak elrontani lehetett. (El is rontotta. Még abban az évben népszavazással kirekesztette belőle határon túlra szakadt, eleve szerencsétlen tagjait, azóta pedig elfordult a nyugattól, hogy szabadon nyugattalan lehessen – választott vezére kedvére.)

A szigetországnak a kontinenshez való viszonya mindig is ellentmondásos volt, de Magyarország Európához való viszonya csak egyértelmű lehet. Nem tagadhatjuk meg őseink vágyát: országunk nem kompország, hanem – hála a történelemnek – az európai integráció betonrévében van kikötve, és egy ezredévnyi átok ül azon a kézen, mely e kötelet eloldja, mikor a nap felkel.

Szentpéteri Nagy Richard