Minden reggel kilenc óra körül érkezett, és egészen estig várt. Be nem ment az épületbe.
Törökországban szerdán meghaladta az egymilliót azoknak a száma, akiknek az új koronavírus elleni tömeges oltás keretében már beadták a vakcinát – derült ki a török egészségügyi...
Törökországban betiltották három közösségi médiafelület reklámtevékenységét, a Twitterét, a Periscope-ét és a Pinterestét, amiért a törvény ellenére továbbra sem jelöltek ki törökországi kapcsolattartót – jelentette az...
Első körben az egészségügyi dolgozókat, majd a 65 évnél idősebbeket oltják be.
Egy törökországi bíróság hétfőn 1075 év 3 hónap börtönbüntetésre ítélte Adnan Oktar ismert muszlim tévés prédikátort, akit sok más bűntett mellett bűnszervezet irányításával vádoltak – jelentette...
Még tízezren sem érkeztek a görög partokhoz egész évben.
De további tájékoztatást kér, mielőtt beoltja állampolgárait – jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter.
A főszerkesztő közlése szerint nem tudott többé ellenállni a tudósításai miatti masszív kormányzati nyomásnak.
A török kormány szerint a férfi terrorista, jogvédők szerint viszont politikailag motivált eljárásban ítélték el.
Törökországban az elmúlt huszonnégy órában 19 103 ember szervezetében azonosították a SARS-CoV-2 koronavírust. Az igazolt fertőzöttek napi száma kedden még 32 102-n állt, így hat nap...