Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Az emberjogi bíróság elrendelte a beszédért bebörtönzött kurd politikus szabadon engedését

Létrehozva:

A török kormány szerint a férfi terrorista, jogvédők szerint viszont politikailag motivált eljárásban ítélték el.

Elrendelte Selahattin Demirtas bebörtönzött törökországi kurdbarát politikus azonnali szabadon bocsátását kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), miután megállapította, hogy a török hatóságok több ponton is megsértették a jogait.

A bírói testület 2018 novemberében már kimondta, hogy Törökország az ügyben megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének három pontját. Az ítélet ellen Ankara, illetve az ország egyik legismertebb politikusának számító Demirtas is fellebbezett.

A másodfokú fórumként működő, tizenhét tagú nagykamara kedden megerősítette a korábbi verdiktet, elrendelte a felperes azonnali elengedését, és 60 400 ezer euró kártérítést és perköltséget ítélt meg a számára.

Demirtasnak, aki a Népek Demokratikus Pártjának (HDP) társelnöke volt, 2016 novemberében rendelték el az előzetes letartóztatását, majd több mint négy év börtönre ítélték terrorizmus vádjával egy 2013-as beszéde miatt. Számos más, szintén terrorizmussal kapcsolatos eljárás is folyamatban van ellene.

A török vezetés azt állítja, hogy a HDP a terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) politikai szárnya. A HDP tagadja ezen vádat. Nemzetközi jogvédő szervezetek szerint Demirtas és társai ellen kormányellenes tevékenységük miatt politikailag motivált eljárások folynak.

Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az emberi jogi egyezmény előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni, amennyiben a panaszosok már minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vettek, és nem jártak eredménnyel. Az EJEB jogerős határozatai kötelezőek mind a 47 részes állam számára.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink