Justin Trudeau szerint a tavaszinál rosszabb lesz az őszi járványhullám. Már 9000 felett az áldozatok száma, az állam gáláns bértámogatási rendszert működtet. Kanadát elérte a koronavírus-járvány...
A budapesti szállodák többségénél az idén a bevételkiesés 2019-hez képest 70 százalék fölötti, míg vidéken 20-40 százalékos lehet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által készíttetett,...
„Fel kell készülnünk arra, hogy ezt a válságot – hacsak gyökeresen nem változtatunk eddigi életmódunkon – újabb, és akár a Covidnál jóval súlyosabbak követhetik” – figyelmeztetett...
A kelet-lengyelországi Lublinban működő egyik biotechnológiai cég előállította a koronavírus-fertőzésből felgyógyultak vérplazmájából kivont immunoglobulinokat tartalmazó, a maga nemében világviszonylatban első ilyen vakcinát, melynek tesztelését októberben kezdik...
A vizsgálatok alapján szennyvízzel nem fertőz a vírus, de következtetéseket lehet belőle levonni.
Az országba lépéskor tesztelésen kell majd átesniük a jövő nyári tokiói olimpiára érkező sportolóknak a szervezők szerdán kiadott intézkedéstervezete szerint.
A teremsportok esetében pedig ezer főben maximálják a megengedett nézőtéri létszámot.
Az országos tiszti főorvos szerint a második hullám felszálló szakaszában vagyunk. Az elmúlt 24 órában elhunyt magyar koronavírusos betegek mindannyian valamilyen krónikus megbetegedésben szenvedtek. A nyolc...
Egyre nehezebb helyzetbe került az FTC női kézilabdacsapata, amelynél immár nyolc játékos és két stábtag fertőződött meg a koronavírussal. A Fradi szombaton játszott volna BL-csoportmérkőzést a...
Az idegrendszeri rendellenességhez már korábban is kötöttek vírusokat. Egy friss tanulmányban egy COVID–19-es beteg különös esetét mutatják be – írja a 24.hu az IFLScience közlése alapján....