Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Áder János: fel kell készülni a Covidnál súlyosabb válságokra is

Pesti Hírlap

Létrehozva:

„Fel kell készülnünk arra, hogy ezt a válságot – hacsak gyökeresen nem változtatunk eddigi életmódunkon – újabb, és akár a Covidnál jóval súlyosabbak követhetik” – figyelmeztetett Áder János köztársasági elnök szerdán, az ENSZ-közgyűlés jubileumi ülésszakán elmondott, videón közvetített beszédében.

Vajon sikerül-e tanulnunk a válságból, és hogy végre teszünk-e valamit azokon a területeken, ahol régóta tudjuk, hogy veszély fenyeget, régóta tudjuk, hogy mit kellene tenni, és azt is tudjuk, hogy a halogatással csak a kockázatokat és a költségeket növeljük az államfő szerint ezek a mai kor legfontosabb kérdései.

„A felelős ezért egy szabad szemmel nem látható vírus, amely fenekestől forgatta fel az életünket” jelentette ki Áder János. Megjegyezte, hogy a vírusfertőzés nyomán kialakuló Covid19 betegség egy pillanat alatt megváltoztatta a családi és a baráti kapcsolataink, a munkavégzésünk, a közösségi együttlétünk szabályait, és „súlyos válságot okozott”.

Kiemelte, hogy az egészségügyi krízis rövid idő alatt gazdasági, majd társadalmi válsággá terebélyesedett, vállalkozások jutottak csődbe, munkahelyek vesztek el, drasztikus korlátozó intézkedéseket kellett hozni. „Ki gondolta volna mindezt akár csak az év elején?” fogalmazott a köztársasági elnök.

Beszédében kifejtette: egyre többen mondják, hogy a mai helyzet az antropocén kor (új földtörténeti kor) válságának prototípusa, merthogy a XXI. század elejére mi, emberek váltunk a bolygó változásaira legnagyobb hatást gyakorló tényezővé.

Áder János hangsúlyozta: a Covid19 ellen még nem tudunk védekezni, nincs gyógyszerünk, védőoltásunk, de más területeken már évek óta tudjuk, hogy mit kellene tenni. Példaként erre a vízügyet hozta fel.

Emlékeztetett rá, hogy az ENSZ-ben is többször megvitatták már a napjainkban ahogyan fogalmazott : „a szemünk előtt” kibontakozó vízválságot. „A sok víz, a kevés víz és a szennyezett víz drámáját” mondta. Majd leszögezte: „mindannyian tudjuk, hogy az ENSZ fenntarthatósági céljainak többsége helyes vízpolitika híján elérhetetlen”.

Mint mondta: amíg a világon minden hetedik ember nem fér hozzá a szennyezésmentes ivóvízhez, addig nem reménykedhetünk abban, hogy az elszegényedett térségekben nő a termelékenység, s amíg a vízszennyezéseket nem akadályozzuk meg, addig továbbra is a kórházi ágyak felét a szennyezések miatt kialakuló betegségekben szenvedők foglalják majd el. 

„Régóta beszélünk arról, hogy az az életforma, amelyet kialakítottunk, fenntarthatatlan. Minden évben több erőforrást használunk fel, mint amennyit a természet pótolni tud. Azt gondolni, hogy a természeti erőforrások víz, talaj, levegő, sokszínű biológiai környezet korlátlanul, olcsón és az idők végezetéig rendelkezésünkre állnak, dőreség” szögezte le.

Megoldásként a körforgásos gazdaságot javasolta. Azt a gazdaságot, amelyben mint mondta : „a hulladék például üveg, műanyag, fém nem szemét, hanem újrahasznosítható nyersanyag”.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy erről bizony már sok szó esett, „de sokkal előrébb nem jutottunk”.

Áder János hangsúlyozta, hogy Magyarország eddig sem a meddő tanácskozások, hanem a cselekvés pártján állt, s ezért is szervezett háromszor is Víz Világtalálkozót Budapesten az elmúlt években. „A találkozók sikere arra ösztönzött minket, hogy még nagyobb fába vágjuk a fejszénket. A következő esztendő végén egy fenntarthatósági expót szervezünk, amely a vízgazdálkodás mellett az élelmiszer-termelés, a közlekedés, az energia- és hulladékgazdálkodás, valamint az oktatás kérdéseivel is foglalkozik” jelentette be, és hozzáfűzte, hogy Budapest szeretettel vár mindenkit.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink