Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

A japánok már most tudják, mit kell tenniük a vírus ellen jövő nyáron

Létrehozva:

Az országba lépéskor tesztelésen kell majd átesniük a jövő nyári tokiói olimpiára érkező sportolóknak a szervezők szerdán kiadott intézkedéstervezete szerint.

A koronavírus-járvány miatt alkotott biztonsági intézkedések alapján karanténra nem kötelezik majd a külföldről érkezőket, viszont nem csupán a belépés előtt, hanem az elutazásukat megelőzően is ellenőrzik majd a vendégeket.

A szervező bizottság tervezete szerint a hazai sportolókra és a Japánban élő külföldiekre is vonatkoznak majd a szabályok, melyek részletes kidolgozása jelenleg is zajlik.

A teszteléseken túl a tervezet utazási korlátozásokat is tartalmaz: a nyári játékokon résztvevőknek vélhetően tilos lesz majd bizonyos városokba és területekre látogatniuk.

A távol-keleti szigetország eddig eredményesen védekezett a járvány ellen, „mindössze” közel 80 ezren fertőzödtek meg, a halálos áldozatok száma pedig 1500 körül van.

A koronavírus elleni intézkedésekkel egy akciócsoport foglalkozik, aminek tagjai a japán kormányból, a tokiói városvezetésből, valamint az olimpiai és paralimpiai játékok szervezőbizottságából kerültek ki, jelenleg is vizsgálja a lehetséges intézkedéseket és forgatókönyveket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az olimpiát jövő június 23. és augusztus 8. között meg tudják rendezni a japán fővárosban. A paralimpiát a tervek szerint augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink