Azt vizsgálják, kiterjeszthető-e a biológiai helyettesítő anyag más antibiotikumokra is.
Ha sikerrel járnak, az nagy előrelépést jelenthet a világjárvány elleni harcban.
A daganatos betegségek száma folyamatos emelkedést mutat, a halálozási statisztikákban világszinten a második helyen áll.
A bamlanivimab megelőzi a koronavírus súlyos szövődményeit, a kórházba kerülést, ha időben kapja meg a fertőzött személy.
Új, az Egis gyógyszergyártó vállalat által előállított, favipiravir hatóanyag-tartalmú gyógyszert engedélyezett a koronavírus kezelésére az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) – közölte az intézet szombaton...
A megállapodás az élelmiszerek és a gyógyszerek ellenőrzésére, valamint az exportnyilatkozatok kölcsönös elfogadására vonatkozik.
Vagy el sem kapjuk a betegséget, vagy, ha igen, akkor a súlyos tünetek kialakulását gátolja majd, mondta el az NNK virológusa. A szervezetet többször kell majd...
Súlyos, kórházban lévő betegeknek ugyan nem ajánlják a remdesivir hatóanyagú gyógyszert, mégis megéri folytatni a kísérleteket – ezt az Egészségügyi Világszervezet szakemberei mondták.
Közel tízezer beteget lehet vele meggyógyítani.
A Southamptonban kifejlesztett gyógyszer béta-1a interferont tartalmaz – egy olyan fehérjét, amelyet a szervezet természetesen termel a vírusok elleni küzdelemben.