A nyelvművelés elhivatott képviselője, a legendás televíziós személyiség, Grétsy László nyelvész professzor 91 éves volt.
Meg kell kezdeni a megbeszélést a kétállami megoldás, Izrael mellett egy palesztin állam létrehozásának konkrét terveiről – jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben hétfőn.
Ónos eső veszélye miatt keddre másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki a HungaroMet Nonprofit Zrt.
Tavaly 10 százalékkal, a 2022. évi 6,006 millió hektoliterről 5,4 millió hektoliterre esett a hazai sörfogyasztás az import jelentős csökkenése és a hazai termékek arányának bővülése...
Rendhagyó módon jelentette be közelgő visszavonulását Kapás Boglárka, világbajnok magyar úszó.
A szervezők szerint péntektől vasárnapig majdnem másfélmillióan vonult utcára, hogy tüntessenek német szélsőjobboldali párt, az AfD ellen.
Az alkoholizmus kockázatának körülbelül 50 százalékát az egyén génjei adják – derül ki egy kutatásból.
Ráfizetnek a nyugdíjasok februártól, lesújt az OTP.
Amikor Lenin 1924 januárjában meghalt, testét ideiglenesen bebalzsamozták és tömegek látogatják meg Moszkvában évente. Lenin holtteste, illetve annak eltemetése politikai – és vallási érzékenységről szóló vita tárgya Oroszországban. Lenin szimbóluma rendszeresen...
Változékony lesz az időjárás a jövő héten, többfelé és többször kell esőre, ónos esőre, havas esőre számítani, a szél pedig gyakran lesz erős, néhol akár viharossá...