Kiemelt hírek
Belső vizsgálatot követel az ellenzék az Emmiben
Vizsgálatot követeltek az ellenzéki pártok az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, hogy kiderüljön, valóban segített-e Rogán Antal kabinetfőnökének egyetemi vizsgáiban a Bírósági Végrehajtói Kar vesztegetés miatt letartóztatott elnöke.
A képviselők szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány semmit sem tesz az ügyben. Gulyás Gergely csütörtökön azt mondta: nincs szükség kormányzati vizsgálatra. Az Egységben Magyarországért képviselőjelöltjei belső vizsgálatot követelnek az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) a végrehajtóknál történt letartóztatások ügyében.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, az ellenzék közös képviselőjelöltje Budapest 15. számú választókörzetében azt mondta, a „Rogán-Schadl-Völner-féle végrehajtói maffiahálózatról” szóló cikkek rámutattak, hogy az állam lényegében egy „végrehajtói maffiahálózatot” működtet. Szerinte a kabinet megpróbál úgy tenni, mintha semmi köze nem lenne az ügyhöz, pedig „egészen a központig és egészen a miniszterelnökig vezetnek a szálak.” Az Emmi-t válaszra szólította fel annak kapcsán, hogy indult-e belső vizsgálat a sajtóban megjelent korrupciós információk alapján, továbbá az ott ismertetett kenőpénzekből kapott-e a miniszter vagy a felsőoktatásért felelős államtitkár, írja az MTI. Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese, az ellenzék közös képviselőjelöltje Budapest 4. számú választókörzetében azt mondta, hogy a kormány teljes tevékenysége egy az „államot leuraló bűnszervezet” kiépítésére irányult az elmúlt 12 évben. „Orbán Viktor és bandája erkölcsileg és politikailag is megbukott, az ítéletet pedig április 3-án a választók fogják kimondani felettük” – jelentette ki. Tóth Endre, a Momentum elnökségi tagja, az ellenzék közös képviselőjelöltje Budapest 18. számú választókörzetében úgy fogalmazott, miközben a „mindennapi emberek éhbérért robotolnak, a kiváltságos réteg pedig egymásnak osztogatja a zsíros falatokat” és bármit el tud intézni olyan embereken keresztül, mint Schadl György.
rtl.hu / 168 / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!