Kiemelt hírek
Újra drágulhat az üzemanyag
A kazahsztáni helyzet miatt az olaj ára több mint 4 százalékot emelkedett néhány nap alatt.
A hét eleji 78 dollárról most 81,78 dolláros szinten áll, de járt 83 dollár közelében is. Magyarországra is elér majd a drágulás.
A Holtankoljak.hu szerint az emelkedés annak ellenére következett be, hogy a kőolajat exportáló (OPEC) országok megállapodtak a kitermelés további növelésében. Ugyanakkor ezek az országok mesterségesen magasan tartják az árakat, a pandémia negyedik hulláma is csak minimálisan volt hatással az árakra. Az árnövekedés megelőzésében egy dolog segíthetne: ha erősödne a forint árfolyama. A portál azonban számít arra, hogy a benzin és a gázolaj beszerzési ára is emelkedni fog. Ennek következtében a hét közepén a benzinkutak eladási árai is felkúsznak 480 forintos szintre a legtöbb helyen.
Múlt év október-novemberre annyira megdrágultak az üzemanyagárak, hogy nem volt ritka a literenkénti 500 forintos rekordár sem. Mindezek ellenére a kereslet nem csökkent. A HVG szerint az emberek többsége inkább dühöng és kifizeti a magas árat, mintsem átüljön a tömegközlekedésre, vagy biciklire. A Központi Statisztikai Hivatal adataiból kiderül, hogy a járműüzemanyagok átlagos ára szeptemberben 21,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A kormány a drágulás miatt november 15-től maximálta literenként 480 forintos felső határral az üzemanyagárat. Gulyás Gergely miniszter elmondta, a kormány fontosnak tartja a kérdést, mert a benzin és a gáz ára hatással van az árakra.
Egyébként a 450-500 forintból, amit literenként a benzinkútnál fizetünk, több mint 250 forint az államkasszába vándorol. A legnagyobb tétel ebből az általános forgalmi adó, illetve a jövedéki adó – a világrekordot jelentő magyar áfa 27 százalékos, azaz az átlagárakkal számolva a benzinnél 134,13, a gázolajnál 138,56 forint literenként körülbelül. (Mivel az áfa még a jövedéki adóval megnövelt tételre rakódik rá, mondhatjuk, hogy az állam még az adót is adóztatja.)
168 / HVG / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!